Rekordforgalomra számítanak a nyáron a balatoni hajózásban

facebook megosztás

A korábbi forgalmi rekordok megdöntésére számító Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) bővítette nyári menetrendjét, elindította az online jegyvásárlást, megújította arculatát és felújította flottáját az idei nyári szezonra - jelentették be a hajózási szezonindító sajtótájékoztatójukon, egy katamaránon, a tó közepén.    

Veigl Gábor vezérigazgató elmondta, hogy az év első öt hónapjában a tavalyi rekordévet is 35 százalékkal, közel 90 ezer utassal meghaladta a komp forgalma, a szállított kerékpároké 50 százalékkal nőtt. A hajózási szezon kezdetétől már több mint kétszer annyi utast szállítottak a tásaság hajói, mint 2021-ben.     

Visszatért a kedv a hajóbérlésekre és partnerrendezvényekre is, így kerékpár- és futóversenyek, spinning komp és veterán autófelvonulás is helyet kapott a kínálatukban - tette hozzá a cégvezető.    

A közelmúltban indult online jegyvásárlási lehetőséget júniusban 15 százalékos kedvezménnyel népszerűsítik - mondta.     

Tájékoztatása szerint a július 2-án kezdődő nyári főszezonban mintegy 10 százalékkal több hajó indul majd, mint az elmúlt években, ami a fő útvonalakon napi 8-9 járatot jelent. 17 kikötőből indulnak menetrendi, 15-ből séta és nosztalgiahajók, míg 9-9 kikötőben lesz elérhető a varázshajó és bulihajó program.     

A vezérigazgató elmondta, a 75 százalékban állami tulajdonban, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat kezében lévő, mintegy 11 milliárd forint alaptőkéjű Bahart a tavalyi évet közel 4 milliárd forintos forgalommal, és kiemelkedő adózás előtti eredménnyel zárta. Az eredményből - amit a tulajdonosok döntése alapján fejlesztésekre kell fordítani - több mint 2,5 millió forint ingatlanértékesítésekből származik. Az ezek nélkül vett eredmény, ami több mint 400 millió forint, messze meghaladta a korábbi évek átlagát a növekvő forgalomnak és a hatékonyságnövelő intézkedéseknek köszönhetően.    

"Idén az árbevétel várhatóan meg fogja haladni a 4 milliárd forintot, hiszen a jelek szerint a három fő ágazatunk, a komp, a menetrendi hajózás, és a vitorláskikötő ágazat is erősebben teljesíthet, mint tavaly" - fogalmazott a cégvezető.     

Hozzátette, a társaság kiegészítő szolgáltatására, a vízépítési tevékenységre is folyamatos a megrendelés.     

Örvendetesnek nevezte, hogy a korábbi, 6,6 milliárd forintos állami tőkeemelésnek is köszönhetően bővültek a társaság fejlesztési forrásai. Mintegy tízmilliárd forintot kívánnak fordítani négy új hajó vásárlására és kikötőfejlesztésekre.    

A tervek között szerepel a telephely megújítása, és kikötőbővítésekre is szükség lenne, erről a tulajdonosok várhatóan fél éven belül döntenek - mondta.    

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy június elsejétől 200 forinttal nőtt a kompokon szállított gépkocsik és gépjárművek díja, a hajózási főszezontól kezdve pedig átlagosan 5 százalékkal emelkednek a jegyárak a menetrendi hajókon.

MTI

(Borítókép: Varga György/MTI)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.