Száz Credobus és negyven Mercedes busszal bővítheti járműflottáját a Volánbusz

facebook megosztás

A Volánbusz járműfiatalítási programja részeként száznegyven új busszal bővülhet a társaság járműflottája - tájékoztatta a közlekedési cég az MTI-t.    

Eredményesen zárult a Volánbusz 140 új, normálpadlós, kéttengelyes, szóló autóbuszra kiírt közbeszerzési eljárása. Az új járművek két részletben érkezhetnek a flottába a nyertes ajánlattevőknek, a Krtavex Kft.-nek és az Omnibus Hungária Kereskedelmi Kft.-nek köszönhetően - közölték.     

A közleményben idézték Vitézy Dávidot, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedési államtitkárát, aki elmondta: a Volánbusz az elmúlt években Pafféri Zoltán elnök-vezérigazgató vezetésével megindult járműfiatalítási programjában eddig csaknem 1800 új autóbuszt vásárolt, és idén további sok száz új jármű beszerzését tervezi.     

"Így év végéig a Technológiai és Ipari Minisztérium által megrendelt helyközi buszflotta állományának 45 százaléka megújulhat és a flotta átlagéletkora 8 évre csökkenhet" - tette hozzá.    

A közlemény szerint a Volánbusz az új járművek beszerzésére - a közbeszerzési jogorvoslati határidő lejártát követően - várhatóan június közepén szerződhet a nyertes ajánlatot benyújtókkal.    

A Kravtex Kft. által szállítandó száz, Credobus Inovell 12 típusú jármű 73 utas egyidejű szállítására alkalmas, a busz utastéri légkondicionálóval, kamerarendszerrel, fedélzeti utastájékoztatóval felszerelt, és az utastérben USB-töltőpontok is vannak.    

Az Omnibus Hungária Kereskedelmi Kft. által szállítandó negyven, Mercedes-Benz Intouro M típusú jármű a legkorszerűbb környezetvédelmi besorolású motorral készül. Szintén 73 utast szállíthat, vírus elleni aktív szűrős légkondicionáló berendezéssel, kamerarendszerrel, fedélzeti utastájékoztató berendezéssel és USB-töltőpontokkal felszerelt. A normálpadlós kialakításnak köszönhetően a hosszabb utaknál elengedhetetlen poggyásztér is az utasok rendelkezésére áll. Az autóbuszok a legfejlettebb vészfékasszisztens rendszerrel (Active Brake Assist 5) ellátva kerülnek forgalomba. Ez a vezetéstámogató biztonsági rendszer már a gyalogos és kerékpáros közlekedőket is érzékeli, és szükség esetén akár vészfékezéssel igyekszik elkerülni az ütközést - áll a közleményben.

MTI

(Borítókép: magyarbusz.info)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.