Több ezer darab sütemény és több száz gombóc fagyi várta a rászoruló gyerekeket a Karos Korzón

A jótékonysági kezdeményezés fő szervezője Jakabfi Dávid desszertszakács volt, akihez több kollégája, és Horváth Mákos Ferenc is csatlakozott. A rendezvényen a kilátogató fiatalok szülei sem maradtak édesség nélkül.

 Nemrégiben vált teljessé Jakabfi Dávid saját műhelye Kiskanizsán, azzal a nem titkolt céllal, hogy az egész világot dél-Zalából lássa el makaronnal.  Ezúttal több mint 1600 hagyományos süteménnyel és még pár száz szelet különlegességgel, például mousse tortával készült a gyerekeknek.

– Már csináltunk ilyen kezdeményezést, annak idején árva, szegény gyerekeknek. Szerettük volna ezt már korábban is megismételni. Az elmúlt két évben azonban a pandémia tönkretette ezt az időszakot. S úgy éreztük, most itt az ideje, hogy folytassuk. Miután most már van zalakarosi kötődése Ferinek is és nekem is, így úgy gondoltuk, hogy legyen ezúttal a Korzón, ami egy hatalmas tér, és rengeteg gyerek oda el tud jönni, és meg tudjuk ott ezt valósítani –tudtuk meg Jakabfi Dávid desszertszakácstól.

Dávid célkitűzését több kollégája és tanítványa is segítette. A munkához soproni, budapesti, szombathelyi, nagyatádi és veszprémi cukrászok is csatlakoztak.

– Fantasztikus ez, mert ez egy összetartó brigád. Végre nem azt érzem, hogy irigység lenne a cukrászok között –fogalmazott Kajus Nelli cukrászséf.

A mintegy 30 fokos kánikulában a sütemények mellett a fagyinak is nagy keletje volt. Horváth Mákos Ferenc vanília-puncs és eper-bodza kombinációkkal várta a kicsiket és szüleiket

– Én tudom, hogy honnan jöttem. Hogy meséljek egy példát: amikor kisgyerekként labdaszedő voltam a Vasút-pályán. A Vasút a Láboddal játszott, s az egyik vendéglátós adott nekem egy rágógumit. Ez a mai napig megragadott. Én ma már megtehetem, hogy minden évben jótékonykodjak. Tavaly a kiskanizsai templomnak a tetejére adtam, előtte a Covid-osztálynak, amikor nekik gyűjtöttek. Mindig próbálok jó szívvel az ügy mellé állni. Azt hiszem, ezzel nem csak magamnak szerzek örömöt, hanem a családomnak is –nyilatkozta Horváth Ferenc, a Puncs Fagyizó tulajdonosa.

Az esemény résztvevői Gulyás Béla pedálos autóit is kipróbálhatták. De beleülhettek abba a miniatűr német nehézpáncélosba is, amit két éve készített az ezermester.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)