Újra fesztiválhangulat Nagykanizsán

facebook megosztás

Rumbát, tangót és csacsacsát is láthattak az érdeklődők az Utca Tánc Fesztivál megnyitóján ma délután az Erzsébet téri nagyszínpadon. Ahogy arról már beszámoltunk: egy civil felajánlásnak és a támogatásoknak köszönhetően valósult meg a rendezvény. A fesztivál szombaton – egyebek mellett – táncos felvonulással folytatódik.

Az Eraklin Táncklub Egyesület tagjainak bécsi keringője nyitotta meg az eseményt. Balogh László polgármester úgy fogalmazott, a pandémia után a város előtt álló két nap egy örömünnep, és miután az országban nem nagyon van példa hasonlóra, így kanizsaikumnak is nevezhető.

– A városlakók között vannak olyanok, akik természetes módon az utcák, járdák állapotával szeretnek foglalkozni leginkább. És vannak olyanok, akik számára a park, zene, tánc, ami a legfontosabb. Mi ezt össze tudjuk tenni: Utca Tánc Fesztivál – mondta el beszédében Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.

Ezzel a rendezvénnyel a kanizsaiak végre megkapták, amire már olyan régóta vágytak – emelte ki beszédében Gábris Jácint.

– Végre a kanizsaiak is a megérdemelt módon szórakozhatnak. Egy összefogásból lám-lám, azért sikerül összehozni egy olyan rendezvényt, amely számunkra kellemes időtöltéssel tud kecsegtetni – hangsúlyozta Gábris Jácint. 

Lekszikov Csaba, a fesztivál fő szervezője köszönetét fejezte ki annak a sok embernek, akik a háttérben még mindig azon munkálkodnak, hogy jól sikerüljön ez a két nap.

– Én mindenkit arra biztatok és azt szeretném, hogy itt ma és a holnap este folyamán az egész tér táncoljon. Úgyhogy erre buzdítok mindenkit –mondta Lekszikov Csaba.

Már a program megnyitójára is sokan összegyűltek Nagykanizsa főterén. A fesztivál első napján fellép szinte minden kanizsai táncegyüttes, este pedig könnyűzenei koncert várja az érdeklődőket.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.