Várhatóan július végén adják át a felújított Széchenyi teret

facebook megosztás

A terület befejezését eredetileg júniusra tervezték, de az időközben felmerülő pótmunkák miatt csúszik a kivitelezés. Fodor Csaba, az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezetője szerint részben tervezői hibák okozták a plusz tennivalókat.

Összesen hét pótmunkálatot, nyolcmillió forintból kell még elvégezni a téren. A legutóbbi közgyűlésen Fodor Csaba is felszólalt az ügyben, az ÉVE frakcióvezetője szerint több hiányosság is a tervező hibájára vezethető vissza.

A problémák abból adódtak, hogy szerintem és többünk szerint is tervezői hibák vagy hiányosságok miatt vált szükségessé bizonyos munkálatok elvégzése. Ilyen volt többek között a mozgáskorlátozott rámpának a kialakítása itt a HSMK-nál, de ilyen volt a lépcső körüli bonyodalom egy vízelvezető akna miatt. Felmerültek más teendők is, amelyekért nem tehető felelőssé a tervező – nyilatkozta Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője.

A tér felújítása a „Zöld város, Zöld Nagykanizsa” projekt utolsó elemeként valósul meg. Fodor Csaba kitért rá, hogy az Eötvös téren és a Deák téren is szükség volt bizonyos pótmunkákra, amelyeket a jelenlegi önkormányzatnak kell megfizetnie. A képviselő úgy gondolja, több munkálat is az előző városvezetés figyelmetlenségéből adódott.

A korábbi Városfejlesztő Kft. vezetése és a korábbi városvezetés nem fordított kellő figyelmet egyik nagyberuházásunkra sem. Mindenhol tízmilliókban mérhető pótmunkálatok váltak szükségessé azért, mert a tervezés során nem voltak körültekintőek, vagy éppen úgy gondolta Cseresnyés Péter és az akkori városvezetés, hogy bizonyos dolgok elkészítésére nincs szükség – jelentette ki Fodor Csaba.

A tervek szerint július végén már használhatják a nagykanizsai járókelők a felújított Széchenyi teret.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.