1760-ban szentelték fel a zalamerenyei Szent Mihály templomot

A zalamerenyei Szent Mihály templom jelenleg a Kaposvári Egyházmegyéhez tartozó zalakarosi plébánia egyik filiája. A XVIII. században újjáalapított plébánia, mely ellátta Zalamerenye, Zalaújlak, Csapi lakóit is, Párkányi József helyben lakó plébános elköltözése okán, 1985 és 2001 között a nagyradai plébániához tartozott, mint oldallagos plébánia. 2001-ben elveszítette a plébánia rangját, 2002-től filia lett. Pék Pál nagyradai plébános 2010-es nyugdíjba vonulását követően pedig a nagyradai plébánia területi felosztásaként 2010-től a galamboki, majd 2014-től a frissen megalapított zalakarosi plébánia filiája lett. Plébánosa dr. Háda László. A római katolikus templom a község feletti dombon, az új egyházi fenntartású temető mellett áll.

Az árnyat adó bokrokkal takart lépcsősoron felérve hirtelen egy égig érő templomtorony állítja meg a földi halandót. Kis szusszanásnyi szünet után Polai Lászlóné Eta sekrestyés vezet be készségesen bennünket a templomba, illetve avat be a történetébe. Amint átléptük a templom homokkő-küszöbét, hirtelen az az érzésünk támadt, mintha a nagyhírű, kanizsai Szent József templomban járnánk. Kísérőnk egyetértően fogadta megilletődöttségünket.

A honfoglalás előtt itt már Krisztus hívő szlávok éltek avar alnépességgel együtt – kezdte Eta a bemutatást. – A falu neve, a Merenye szláv eredetű szó. Úgy mesélték régen, hogy egy szláv királylánynak volt a lakhelye, és az ő nevéből alakult ki a település elnevezése. A 2015-ben elhunyt Dr. Ördög Ferenc állami díjas nyelvész a ’60-as években le is jegyezte ezt a Zala megye földrajzi nevei című könyvében. Bizonyára 1082-ben Szent László király adományozta ezt a területet a veszprémi püspökségnek.

A falu múltja elválaszthatatlan a római katolikus egyháztól – nyugtázta Eta asszony. – Már a középkor évszázadaiban plébánia működött a településen. A falu földesura is egyházi intézmény, a veszprémi székeskáptalan volt. Így a Dél-Nyugat Balatoni Egyházi Birtokok gazdasági központja Zalamerenye lett. E három tényező révén az egyház alapvetően meghatározta a község lakosainak lelki életét, gazdasági viszonyait és a jogállását 1948-ig.

Az első templomot a Mennybe Fölvett Szűz tiszteletére szentelték fel. A visszaemlékezések szerint valószínűsítik, hogy a falu fölötti másik dombon, a Gyöpp-tetően építették fel. Azt a templomot a faluval együtt a törökök lerombolták. A lakosság lélekszáma jelentősen lecsökkent, de teljesen nem tudták elpusztítani őket, mert a közeli mocsaras, erdős területen elbujdostak előlük. Az újjáépítést azonban nem a romos területen kezdték meg, hanem feljöttek ide a domb alá. A helyi történelmi emlékezet szerint a jelenlegi új köztemetőben mindig is állt egy fából készült kápolna, mégpedig feltehetően a sírkert nagy fakeresztjének helyén. A veszprémi püspökség által barokk stílusban felépített Szent  Mihály templomot 1760 körül szentelték fel. A tégláit is itt vetették, a területet a „Téglaszín” elnevezése máig is őrzi. Abban az időben olyan mesteremberek laktak a faluban, akik el tudták látni a birtokokat; volt itt kovács, kőműves, takács, ács, kádár, asztalos, ami egy nagy gazdaság fenntartásához kellett. Gyermekkoromban a templom alatti réten még én is láttam a kenderáztató gödröket. Miután a téeszesítés bekövetkezett, a földeket elvették, a fiatalság elköltözött, mert nem találtak itt munkát. Kanizsán épült az Izzó, új lakótelepek alakultak ki az emeletes házakból és behúzódtak a városba.

A templomnak két harangja van. Szentélye félköríves, belseje csehboltozatos, oltára oszlopos és körbejárható. Üvegablakai a 20. század elejéről származnak. Faragott szobrainak egy részét pálos szerzetesek készítették a 18. században. A főoltár középen áll a templom védőszentje, a sátánon diadalmaskodó Szent Mihály arkangyal, kezében karddal és pajzzsal.

A főoltár két oldalán Gábriel és Rafael arkangyalokat jelenítik meg a szobrok. A főoltár egyik különlegessége, hogy a szerzetesek a régi templom tiszteletére az oltáron megörökítették a Mennybe Fölvett Szűzanyát és a Szentháromságot is. Bár nem jellemző, hogy a templomokban az ördögöt is ábrázolják, a főoltár másik érdekessége ez. A stációképek 1886-ban készültek el, az orgona amikor az orgona idekerült. Az ezt bizonyító emlékirat szerint Ős-Buda várából – ahol 100 évig a Mátyás templomban működött –, elszállították Kecskemétre, ahonnan Országh Sándor orgonakészítő mester által újjáalakítva Merenyére hozták, mert állítólag nem fért be az ottani templomba. Az oltárt 1960-ban Párkányi József plébános újíttatta fel, a szekkókat Károlyi Gyula keszthelyi festőművész 1968-ban fejezte be.

S még mindig tudott meglepetéssel szolgálni nekünk a sekrestyés. Megmutatott néhány élénk színekben pompázó régi miseruhát, melyek egyiken Veronika kendőjéről mintázott Krisztusarc látható.

A faluközpontba visszaindulva a plébánia ódon megkopott falai mellett haladtunk el. A csend, és a várakozás ölelte körül a megüresedett, régi épületet és udvarát. Mintha várakozna valamire, vagy valakikre. Talán éppen azokra, akiknek elődei oly gyakran keresték fel a helyiségeit valaha…

 

BAKONYI Erzsébet