A dél-zalai régiót nem fenyegeti vízhiány, de elodázhatatlanok a fejlesztések

facebook megosztás

Az ország az utolsó órában jár, nem halaszthatók tovább a víziközmű-rekonstrukciók – hangsúlyozta Cziráki László. Nemrégiben a Technológiai és Ipari Minisztérium adott ki egy közlemény, miszerint a szolgáltatók készülnek a következő napokban várható extra ivóvíz-igénybevételre a kánikula miatt. Az elmúlt időszakban Pest megyében több helyen vezettek be fogyasztási korlátozást, a Délzalai Víz-és Csatornamű Zrt. vezérigazgatója szerint erre a térségünkben még nem kell számítani.

A solymári esetet, ahol mintegy ezer ember maradt napokig víz nélkül, műszaki probléma okozta, de a megnövekedett vízfogyasztás is közrejátszik a hasonló problémáknál – hangsúlyozta Cziráki László. Mint azt stábunknak elmondta: a vízdíj mértéke 10 éve nem emelkedett, így az önkormányzatok és a vízművek többségének nincs anyagi fedezete a hálózatrekonstrukciós pályázatokhoz. Hozzátette: dél-Zala a Mura vízhozama miatt biztonságban van, de Kanizsán is elodázhatatlanok a fejlesztések.

– A vízdíjba épített felújítási összegek jelen pillanatban nem elégségesek ahhoz, hogy a szükséges felújítási munkákat elvégezzék a tulajdonosok. Az önkormányzatoknál nincsen meg a többletfedezet, hogy ezeket a munkákat tudják finanszírozni költségvetési forrásból. Emiatt sajnos sok rekonstrukció elmaradt. Pályázati lehetőségek vannak. Nagykanizsa térségében most indult el egy 17 települést érintő, több mint 15 milliárd költségű szennyvízcsatornafejlesztési program. S Bázakerettye térségében zajlik egy vízminőségjavító-program. Több ilyenre lesz szükség az elkövetkezendő időszakban – nyilatkozta Cziráki László, a Délzalai Víz-és Csatornamű Zrt.vezérigazgatója.

Nagykanizsán szinte állandó problémát jelent a Teleki utca és a Platán sor hálózata. Utóbbi esetében tavaly nyújtott be pályázatot a Vízmű. Szintén megoldásra vár mindkét víztorony felújítása. Cziráki László szerint az is fontos lenne, hogy a lakosság megtanulja értékelni az ivóvizet, hiszen a nyári időszakban Kanizsán is mintegy 30 ezer köbméterrel nő a fogyasztás.

– Gyűjtsük össze a csapadékvizet a családi házaknál, s locsolásra inkább azt használjuk ne a vezetékes ivóvizet. S a háztartásokban zárjuk el a csapat, ha nem használjuk, egy fogmosásnál ne hagyjuk nyitva. Ezzel sok 10-100 liter vizet lehet megspórolni. S jelentős költséget is lehet csökkenteni – tette hozzá Cziráki László.

Cziráki László emlékeztetett: a nagyvárosok polgármesterei közül a székesfehérvári Cser-Palkovics András az élharcosa annak, hogy legalább a nem lakossági áron emelhessenek a Vízművek, így nyerve forrást a fejlesztésekhez.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.