A kerekesszékesek számára a városban sok helyen szinte lehetetlen a közlekedés

facebook megosztás

Sok ígéretet kaptak már, amikor panaszaikkal keresték az illetékeseket, de egyelőre sok előrelépés nem történt. Buni József, a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa és Vidéke Egyesületének tagja stábunknak elmondta, hogy hiába próbált már tenni a körülmények javítása érdekében, egyelőre nem orvosolták az ő és sorstársai problémáját.

A vásárcsarnok felé vezető út kifejezetten kritikusnak számít a mozgáskorlátozottaknak, mivel felfelé roppant nehéz közlekedni. Buni József nemrégiben az úttesten próbálta megkerülni a szakaszt, ám a rendőrök pénzbüntetéssel sújtották a forgalom akadályozása miatt. Amikor megpróbált fellebbezni, elutasító választ kapott.

– Azt mondta, aki megbüntetett, hogy örüljek neki, hogy ennyivel megúsztam. Én már bent voltam a polgármesternél is, de nem intézkedtek semmit sem. Szerintem úgy kellene megoldani, hogy a vezetőség egy mozgáskorlátozott kocsival kísérje végig az illetőt és meglátják, hogy hogyan nem tudnak közlekedni járdán –mondta el Buni József.

Sajnálatos módon nemcsak a szóban forgó szakaszon számít szinte lehetetlennek a kerekesszékeseknek a közlekedés. A Keleti városrészben erről a zebráról feljutni a járdára is komoly erőfeszítést igényel , de az okmányiroda környéke is sok mozgáskorlátozottnak okoz nehézséget.

– Jövünk a kék háztól lefele, a Lidl felé, ott nem tudok lemenni. Ha át akarok menni azon a járdán, a Petőfi utca fele balra, akkor nem tudok lemenni, mert megy le. Múltkor is egy rendőr segített lemenni és az egész forgalmat felfogom olyankor – tette hozzá Buni József. 

Buni József reméli, hogy szavai eljutnak a városvezetéshez és hamarosan megoldás születik ezekre a problémákra.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.