A mérnökinformatikus szak lett a legnépszerűbb a PEN 2022-es általános felvételi eljárásában

facebook megosztás

Kaszás Nikoletta főigazgató Híradónknak arról számolt be, hogy erre a képzésre átlagosan 404 ponttal kerültek be a jelentkezők. A nagykanizsai egyetem idén összességében alacsonyabban húzta meg a ponthatárokat, mint az előző években. 

A helyi intézmény a korábbi felvételikhez hasonlóan ezúttal is az informatikához, a turizmushoz, valamint a vízügyhöz kötődő képzéseket hirdette meg, néhány kiegészítő szakkal együtt. A mérnökinformatika iránti kiemelt érdeklődés elsősorban a már évek működő PENdroid tehetségkutató programnak és versenynek köszönhető Kaszás Nikoletta szerint.

– Az idei évben számottevő volt még az érdeklődés a kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés iránt. Itt is mind nappali, mind pedig levelezési formában el tudjuk indítani ezt a képzésünket. Ezen túlmenően a turizmus képzést említettem, felsőoktatási szakképzésként, nappalis képzésben indítjuk idén ezt a képzést, illetve pénzügy-számvitel képzésünk lesz még, ami pedig levelező formában indul. Itt is ugyanúgy elmondhatom, hogy a ponthatártok bár hasonlóak a tavalyihoz, viszont a felvett hallgatók átlagpontszáma magas, például pénzügy-számvitel szakon 360 pont körül van az átlag  –  nyilatkozta Kaszás Nikoletta, a PEN Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ főigazgatója.

Az egyetemnek a felvételi eljáráson kívül sikerült elindítania a vízügyi üzemeltetési mérnök képzést angol nyelven. Kaszás Nikoletta úgy fogalmazott, hogy ez is azt erősíti, hogy a víztisztítás és a vízkezelés valóban egy olyan fontos terület, amivel kiemelten foglalkozni kell az előttünk álló években.

– Jelenleg vannak olyan nemzetközi hallgatóink, akiknek a részvételével várhatóan szeptembertől el tudjuk indítani angol nyelven a vízügyi üzemeltetési mérnök képzésünket, ami azt gondolom, hogy az idei évünk egyik legnagyobb sikere. Ezek a hallgatók különböző országokból érkeztek és nagyon bízunk benne, hogy ez egy új szintre emeli itt Nagykanizsán a felsőoktatást. Arról nem is beszélve, hogy úgy gondoljuk, hogy ez a képzés és az, hogy nemzetközi szinten el tudjuk indítani, abszolút alátámasztja ennek a témának a fontosságát és az aktualitását  – tette hozzá Kaszás Nikoletta.

A PEN a pótfelvételi eljárást a napokban hirdeti ki és az érdeklődőknek augusztus ötödikéig lesz lehetőségük jelentkezni a képzésekre. A főigazgató elmondta, hogy a mérnökinformatika szak államilag támogatott formában is elérhető lesz, a ponthatárok pedig a jelenlegiekhez fognak igazodni.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.