Átadták a Trenkwalder kibővített irodáját a Csengery utcában

facebook megosztás

 

 

A személyzeti szolgáltató cég beruházásának köszönhetően a teljes munkaerő-adatbázis, a legújabb eszközök és képzések is elérhetővé váltak. Mint az a mai megnyitón kiderült, Nagykanizsa vonzáskörzetében jelenleg 6900 fő keres állást.

A 2019-es bezárási javaslat végül nem valósult meg, sőt, az év dolgozója címet egy nagykanizsai alkalmazott érdemelte ki. Mint azt G. Nagy Balázs ügyvezető hangsúlyozta: már akkor szóba került a kanizsai iroda fejlesztése, de azt a Covid akkor még meggátolta.

– A nagy szolgáltatók közül, jellemzően ekkora irodával a megyeszékhelyen szoktak jelen lenni, de bízva az itteni munkaerőpiacban, hiszen Nagykanizsa vonzáskörzetében most, az adatbázisunkban 6900 munkavállaló található. S a jelenlévő cégeknek a hosszú távú gondolkozásába is bízunk. Így megtettük azt a lépést, hogy itt egy nagy méretű, s a jelenleginél akár egy jóval nagyobb volument kiszolgálni képes irodát hoztunk létre – nyilatkozta G. Nagy Balázs, a Trenkwalder Magyarország ügyvezetője.

A szolgáltató kimutatásai szerint ma már átlagban ugyanazt a bért meg lehet keresni Nagykanizsán, mint Győrben. Közepes beruházásokra számítanak térségünkben, és ezek a cégek a 405-410 ezer forintos bért dél-Zalában is biztosítani tudják.

– Nem lehet elvárni azt a nagykanizsai piactól, mint mondjuk Győrtől vagy Budapesttől, Debrecentől, de minőségben azt gondolom, hogy az itteni ügyfelek sem adják alább. Mi arra készülünk, hogy Nagykanizsán a jövőben nem gigaberuházások lesznek, hanem pár százfős üzemek, munkahelyek fognak létrejönni. Viszont nekik komplex szolgáltatás lesz az elsődleges igényük, mert nem fognak tudni mindent saját maguk csinálni, sokkal kisebb apparátussal dolgoznak –tette hozzá G. Nagy Balázs.

G. Nagy Balázs hozzátette: a jövőt tekintve komoly kihívás az infláció kérdése. Kiemelte: szinte teljes a foglalkoztatottság hazánkban, folyamatos igény is van a szolgáltatásokra, mégis jelentősen nőttek az árak, ezt pedig kezelnie kell a cégeknek, hiszen az előző évek béremelései mára semmissé váltak.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.