Az elmúlt években csökkent a nyaralók kárára elkövetett betörések száma, de nem árt az óvatosság

facebook megosztás

A közösségi média elővigyázatos használatával, egy megbízható ismerőssel vagy egy riasztórendszerrel elkerülhetők nyaralás alatt a lakásbetörések. Góber László bűnügyi osztályvezető-helyettes elmondta: az itthon hagyott lakóingatlanokban az utóbbi években nem jellemzőek a bűnesetek. Ugyanakkor utazás közben vagy a nyaralókban sokszor előfordul, hogy rablás áldozatává válnak a pihenni vágyók.

Azonnal jelez ennél a nagykanizsai vagyonvédelmi cégnél az ingatlanba elhelyezett riasztórendszer, ha valamilyen gyanús mozgást észlel a házban. Novák Zsolt elmondta, többnyire családi házas övezetekbe kérik a berendezést, sokan az értékeiket vagy éppen idős, egyedül élő szüleiket szeretnék biztonságban tudni. Az ügyvezető szerint bár az utóbbi hónapok nyugodtan teltek, a nyári szabadságos időszakban előfordulhatnak éles riasztások.

Az ügyfeleknél felszerelt riasztórendszer az általában GPS rendszeren keresztül jelez a mi ügyeletünkre. Itt a diszpécser fogadja a jelzést és értékeli, ha olyan jelzés van, akkor abban a pillanatban küldi a járőrt. A járőr beül az autóba, kivonul a helyszínre és körbe néz. Ha esetleg illetéktelen személyt lát, akkor ott tartja vagy pedig rendőri segítséget kér – fogalmazott Novák Zsolt, az RK Tűz-Őr Kft. ügyvezetője.

Nyaralás alatt érdemes hanyagolni a közösségi oldalakat és inkább utólag feltölteni a fényképeket – hangsúlyozta Góber László. A szakember azt tapasztalja, arra már a legtöbben figyelnek, hogy utazás előtt nem hagynak otthon jelentős összegű készpénzt és megkérik az ismerősöket a lakás felügyeletére. Sokan azonban amint már úton vannak vagy megérkeznek a nyaralóba, hajlamosak megfeledkezni a vagyonvédelemről.

– Ha apartmant veszünk ki, családi házat veszünk ki, akkor arra nagyjából ugyanazok vonatkoznak, mint a saját lakásunkra vagy családi házunkra. Jó helyre tegyük el az értékeinket, zárjuk a lakást, lehetőleg ne hagyjuk felhúzva a redőnyt, kinyitva az ablakot, egy szúnyogháló például nem védelem egy földszintes lakásnál. A sátorról nincs mit mondanom, mert a sátor az időjárástól megvéd valamennyire, de az értékeinket nem fogja megvédeni, akkor sem, ha behúzzuk, akkor sem, ha pici lakatot teszünk rá – hangsúlyozta Góber László, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának osztályvezető-helyettese.

Góber László azt tanácsolja, hogy külföldi utak esetén érdemes utasbiztosítást kötni és előzetesen tájékozódni a nagykövetség elérhetőségéről.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.