Az iskolások, a rászorulók és a nyugdíjasok is ingyen kapnak ebédet Bánokszentgyörgyön

facebook megosztás

 A helyiek szerint nagy segítséget jelent ez a szociális juttatás, mert így a gyerekek számára akkor is biztosított a meleg étel, amikor a szüleik dolgoznak.

Két éve minden délben járja a falut az a busz, amely ételt szállít a rászorulóknak és az időseknek Bánokszentgyörgyön. Az ételosztási feladatban sokszor a falu polgármestere, Baumgartner László és az önkormányzat munkatársai is segédkeznek.

– Általában ezt a gondozóikkal csináljuk, a falugondnokkal együtt. Kivéve, ha a falugondnok szabadságon van, akkor én helyettesítem őt. Az iskolától szoktunk elindulni általában harminckettőtől negyven ebéddel. Azok kapnak kaját, akik elmúltak 65 évesek, betegek, és 95 éves korig kapnak a gondozottak ebédet –nyilatkozta Baumgartner László, Bánokszentgyörgy polgármestere.

Összesen tíz tanulója van a település általános iskolájának, a gyerekek szintén ingyen étkezhetnek a nyári szünet alatt. A menü egy levesből, egy főételből és általában valamilyen gyümölcsből vagy süteményből áll. Az ételek Bázakerettyén készülnek, onnan hordják át őket a falu iskolájába, ahol a kiosztás történik. A szülőknek számos problémát levesz a vállukról az, hogy gyermekeik kapnak ebédet.

– Nagyon is sokat ér. Most nem azért, mert nincs mit, hanem mert, ha nem vagyok otthon délelőtt, délben bejövök az ebédért és már tud a gyerek enni. Ez a mi számunkra nagyon nagy segítség – árulta el Orsós Szilvia. 

Baumgartner Lászlótól megtudtuk, hogy a gyermekek nem csak a nyári, hanem a téli és az őszi szünet során is ingyen ebédet kapnak Bánokszentgyörgyön.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.