Ezúttal Magyarszerdahely készült színes programokkal a falunapon

Folytatódott a falunapok sora. Térségünkben a környékbeli településeken minden hétvégén várja az érdeklődőket egy-egy olyan ünnep, amely a helyiek és a vendégeik kikapcsolódását szolgálja.

Nemrégiben a térség kistelepülései összefogtak, és egy pályázatnak köszönhetően valósítják meg a közösségi rendezvényeket.

– A pályázati kiírásnak megfelelően a helyi közösségépítés a cél ezekkel a programokkal, eseményekkel. Remélhetőleg minél szélesebb réteg, korosztály képviseli magát a mai falunapunkon. Falunap, kulturális találkozó a mai esemény neve, címe, így hirdettük meg. Igyekeztünk valóban a legkisebbektől az idősebbekig minden korosztály számára valamilyen kis ízelítőt a programok gyanánt nyújtani – nyilatkozta Marczin György, Magyarszerdahely polgármestere.

Délután leginkább a családosok voltak a falunapon, hiszen a legkisebbeknek szóló műsorral indult a rendezvény. Marczin György, a település vezetője szerint az emberek egyre inkább várják a hasonló eseményeket.

– Leginkább a pandémia magunk mögött hagyása vagy épp előttünk tolása kapcsán, de ki vannak az emberek éhezve a rendezvényekre, eseményekre. Talán a létszám is bizonyítja, nem csak helyből jönnek, hanem a környező településekről vagy még a város vonzásából, Nagykanizsáról is elég sokan ellátogatnak – tette hozzá Marczin György.

A gyermekprogramokat a felnőtteknek szóló műsorok követték a színpadon, az estét pedig hagyományosan a falunapi bál zárta.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)