Grillázstorta és Lajcsi szelet

facebook megosztás

Mindig is nagyon szerettem sütni – árulta el magáról Kötő Ágota nagyrécsei "hobbi cukrász". – Már kislány koromban segítettem nagymamámnak, édesanyámnak. A sütés mellett a kreatív és kézműves elfoglaltságok is nagy örömet szereztek. Talán azért is kedvelem a mézeskalács tészták és a grillázs elkészítését, mert mind a kettő alapanyaga nagyon jól formázható, és csak a fantáziánk szabhat határt az alakzatok végtelenségének. A grillázstortáknak még mindig nagy hagyománya van, leggyakrabban esküvőkre, ballagásokra, keresztelőkre kérik, de a kerek születésnapokra is előszeretettel viszik. Én különböző tanfolyamokon sajátítottam el az elkészítésének módját.

Történetébe visszanyúlva, a grillázs francia eredetű szó, jelentése édesség. Olvasztott cukorba kevert, apróra tört mogyoróból, mandulából vagy dióból vékonyan kinyújtva, szobahőmérsékletlen megszárított finomság.

Mátyás király óta az esküvői asztalok méltó dísze a grillázstorta. A hagyomány szerint a grillázs a vőlegény tortája és ahány darabba töri a fiatal pár, annyi boldog évet maradnak együtt. Tehát szerencsehozóként is működik. Magyarországon a grillázs orvosságként is megjelent. A népi gyógyászatban köhögésre, torokfájás ellen használták. 1926 táján már szinte minden egyes lakodalomban volt dióstorta, erről a keresztanya feladata volt gondoskodni. Később már nem csak a keresztanya, hanem a közeli rokonok és a szomszédok is vittek grillázstortát a lagziba. Elfogyasztása szertartásos formák között történt, a díszt széttörték, és a násznép minden tagja kapott belőle egy darabot.

A grillázs hozzávalói:

1 kg kristálycukor, 60-70 dkg dió, víz, olaj.

Elkészítése:

A kristálycukrot lassú tűzön világosra olvasztjuk, majd a durvára vágott vagy durvára őrölt diót hozzáforgatjuk, vizes-olajos vágódeszkára borítjuk és formázzuk. Vigyázzunk, mert nagyon forró!

A Lajcsi szelet hozzávalói:

15 dkg kristálycukor, 6 dkg vaj, 2 ek kakaópor, 3 ek méz, 3 db tojás, 50 dkg liszt, egy sütőpor.

A krém hozzávalói:

1 cs vaníliás és 1 cs puncs pudingpor, 2×3 dl tej, 25 dkg vaj, 25 dkg porcukor.

A tészta elkészítése:

A cukrot, a vajat, a kakaóport, a mézet és a tojást összemelegítjük majd a lisztre borítjuk, amibe előzőleg elkeverjük a sütőport. Az egészet összegyúrjuk és 3 lapot sütünk belőle.

A krém elkészítése:

A pudingokat felfőzzük, a vajat a porcukorral kikeverjük és ketté vesszük. Az egyik felébe a vanília, a másikba a puncs puding kerül. A krémekkel megtöltjük a lapokat, a süti tetejét pedig bevonjuk csokimázzal.

 

BAKONYI Erzsébet

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.