Idén is megrendezik az Anna-bált Balatonfüreden

facebook megosztás

A hagyományokhoz híven az Anna Grand Hotel ad otthont a 197. balatonfüredi Anna-bálnak július 23-án. A program kísérőrendezvényeként a Magyar Állami Operaház műsorát hallgathatják meg az érdeklődők - közölték a szervezők a városban tartott sajtótájékoztatón.     

Bóka István, Balatonfüred polgármestere (FIDESZ-KDNP) elmondta, hogy 620 vendéget tudnak fogadni a nagymúltú rendezvényen, amelyre a korábbi éveknél is nagyobb az érdeklődés. Mint mondta, hívtak fiatalokat a partnervárosokból, és érkeznek majd elsőbálozó balatonfürediek is. A bál fővédnöke Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, a házigazda Juhász Anna, irodalmár és Bán László szerkesztő, újságíró lesz.    

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója elmondta, hogy a bált megelőző két napban, valamint a bál napján Operafüred címmel tartanak előadásokat az Operaház művészei. Csütörtökön az énekkar lép fel, pénteken operagálával vendégszerepelnek Balatonfüreden, szombaton pedig balettelőadást láthatnak a nézők a Gyógy téren felállított színpadon.     

Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra igazgatója elmondta, hogy 3300 darab porcelán érkezik a báli vacsorára, melyek értéke összesen 110 millió forint.    

Lengyel Ernő, az Anna Grand Hotel tulajdonosa kiemelte, hogy a szálloda kisebb felújításokat követően megszépülve várja a bál vendégeit.     

Tóth József, a hotel vezető séfje hozzátette, hogy négyfogásos vacsorát, valamint éjféli hideg vegyes ízelítőt kínálnak majd a vendégeknek a bál estéjén. Az Anna-báli menüben szerepel fogasfilé tintahallal, sárgadinnyeleves, őzfilé gyöngytyúkkal és kacsamájjal, valamint desszertként meggyes túródesszert.    

Horváth Eszter, a tavalyi Anna-bál szépe elmondta, hogy mozgalmas évet tudhat maga mögött és várakozással tekint az idei rendezvény elé.    

Az Operafüred előadásai mindhárom nap ingyenesen látogathatók a Gyógy téren.

MTI

(Borítókép: balatonfured.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.