Karibi hangulat uralkodott az Erzsébet téren
A Kanizsa Salsa Egyesület hosszú kihagyás után, ismét bemutatóval várta a kubai műfaj szerelmeseit. A próbához bárki csatlakozhatott, kortól és tánctudástól függetlenül.
2018-ban fogalmazódott meg Borsos Gellértben, a kanizsai csoport vezetőjében, hogy egy budapesti rendezvény mintájára nyílt táncbemutatókat szervez az Erzsébet térre. A lezárásokat követően a programsorozat pénteken indult újra. A cél, hogy minél többeknek jöjjön meg a kedve a salsához.
– Ez a rendezvény is „elkapta a Covid-betegséget”, úgyhogy sajnos nélkülözniük kellett. Most elérkezett az idő arra, hogy ismét összegyűljünk ezen a nagyszerű helyen. Ezúton is köszönjük az önkormányzatnak a lehetőséget, ezáltal is szeretnénk bővíteni a szabadtéri programok sorát. természetesen egy kicsit megmutatni magunkat. És az sem utolsó körülmény, hogy a kubai salsa egy utcai tánc. Mi is szeretjük megmutatni magunkat különböző helyszíneken és nyilván itt a városban ennél jobbat nem tudunk elképzelni – nyilatkozta Borsos Gellért, a Kanizsa Salsa Egyesület elnöke.
Borsos Gellért szerint a tánc több szempontból is fontos szerepet játszik az emberek életében. Egyrészt egy másik kultúrával ismerkedhetnek a résztvevők, valamint fegyelemre tanít és közösséget is épít, ráadásul egy generációktól független műfajról van szó, amit bármikor meg lehet tanulni.
– Ami bennünket meggyőzött anno, hogy elkezdjük ezt a táncot, az legfőképpen a közösségi élmény. Itt azon túl, hogy mozgásunkat tudjuk fejleszteni, közösségben vagyunk, együtt vagyunk, közös programokat tudunk szervezni, sporttevékenységeket űzünk. Például jövő héten a Balaton-átevezésre megyünk együtt, tehát nagyon sok lehetőséget ad az együttlétre, a táncolásra és a zene szeretetnének a kifejezésére – tette hozzá Borsos Gellért.
A Kanizsa Salsa Egyesület következő Erzsébet téri táncbemutatóját csütörtökön este rendezik.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
A képzelet mesevilága
2023. szep. 22. 15:04Megnyílt a tanév első kiállítása a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskolában. A diákok és az intézménybe betérők ezúttal Ludvig Dániel festőművész munkásságával ismerkedhetnek meg.
Színnel és lélekkel
2023. szep. 22. 14:47Az elmúlt 18 év alkotásaiból válogatott egy kiállításra valót Horváth Lászlóné Liplin Katalin. A kiskanizsai amatőr festő ezúton mutatkozik be önálló tárlattal a Medgyaszay Házban. A csütörtök este megnyitott Színnel és lélekkel című kiállítás két hétig várja az érdeklődőket.
Bemutatkozott a nagykanizsai Without Frames zenekar - Dal és klippremier: 'Bloodbath'
2023. szep. 22. 10:40Megjelent a nagykanizsai Without Frames zenekar bemutatkozó single-je Bloodbath címmel. A fiatal csapat nem csak digitálisan debütált most, hanem élő bemutatkozása sem volt olyan régen.
Kiállítás és együttműködési megállapodás
2023. szep. 21. 15:48Kézműves kiállítás nyílt ma a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény Teleki úti otthonában. A hímzések, horgolások, kötések és faragások mind a lakók munkái. A tárlat egyúttal a NESZI és a Thúry György Múzeum együttműködésének első állomásaként valósult meg.
Idén is lesz Your Song
2023. szep. 21. 15:32Az országos énekversenyt harmadik alkalommal rendezik meg. Jelentkezni már lehet, a kanizsai megmérettetés szervezői a részletekről szerdán tartottak sajtótájékoztatót.
Hazugságok vígjátéka
2023. szep. 21. 14:40A Szemenszedett igazság, avagy hazudni tudni kell! című vígjátékot mutatták be szerda este a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A négyszereplős vígjátékot a Pesti Művész Színház színészeinek előadásában láthatta a kanizsai publikum.
QS Europe: az ELTE Magyarország vezető egyeteme
2023. szep. 21. 11:50Az Eötvös Loránd Tudományegyetem az összesített rangsorban a 208. helyet szerezte meg, ezzel az eredménnyel pedig a legjobb felsőoktatási intézménynek számít Magyarországon. Hazánkból egyébként összesen 15 egyetem került be a rangsorba, az ELTE után sorrendben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (238.), a Szegedi Tudományegyetem (242.), a Debreceni Egyetem (258.) és a Pécsi Tudományegyetem (325.) következik.