Kitakarították Szepetnek leendő tájházát a diákmunka programon résztvevő fiatalok

facebook megosztás

Az önkormányzat tíz évvel ezelőtt vásárolta meg a helyiek körében Náni néni házaként ismert épületet. A diákok két hét alatt elvégezték az ingatlan lomtalanítását és rendszerezték a még hasznosítható tárgyakat. 

Az épület az utolsó lakójának halálát követően került az önkormányzat tulajdonába. Paraszti és német jellegéből adódóan egy német tájházat szeretnének a jövőben kialakítani belőle a faluban.

– Anyagi forrás hiányában eddig nem hasznosítottuk ezt az épületet. Azt is mondhatom, hogy a különböző rendezvényeinknek, illetve gyűjtéseinknek a lerakataként működött. nem is tudtuk már pontosan, hogy melyik melléképületben mi található. Vettünk egy nagy levegőt, és mivel Szepetnek község önkormányzata hosszú évek óta foglalkoztat nyaranta diákmunkásokat, a települési értéktár bizottság megkérte a polgármestert, hogy az első turnusban foglalkoztatott öt diák legyen a segítségünkre –  fogalmazott Nyáriné Aleksza Magdolna, a Szepetneki Értéktár Bizottság elnöke.

Takarítás, szelektálás és pakolás volt az öt tanuló feladata az elmúlt hetekben. A fiataloknak zsúfolásig telt helyiségekkel kellett boldogulniuk, mint elmondták: próbáltak összedolgozni és igazságosan elosztani a munkafolyamatokat.

– Jött ez az ötlet, hogy ezt a házat ki kéne takarítani és rendbe kellene rakni. Megkérdezték, hogy nekünk lesz-e kedvünk. Sok választásunk ugye nem volt, szóval elvállaltuk. A lányok megcsinálták a takarítást szépen, ügyesen, én pedig Péter munkatársammal és pár közmunkással nekiálltam a nehezebb tárgyakat áthelyezni egyik szobából a másikba. Először kipakoltuk ide az udvarra, jött Sóstainé Márfi Ibolya és Aleksza Magdolna néni, hogy átnézzék, hogy mit hova kéne pakolni. Ők mondták, hogy ezt ide, ezt oda, amoda, mi a Péterrel fogtuk és bevittük ezt ide, ezt oda, ezt amoda – tudtuk meg Joó Dominik Marcelltől. 

A gyerekek a lomok közül válogatták ki azokat a kincseket, amik később a helyi kiállítás részeivé válhatnak.

– Korábban is végeztem már Szepetneken diákmunkát, azokban az években a legtöbbször irodai munkán voltam, most viszont egy teljesen más helyszínre kerültünk a kollégáimmal. Úgy gondolom, hogy nagyon jó társaság jött össze ebben az egy hónapban, amíg dolgoztunk. Rengeteg mindent kellett ezen a helyen csinálni, hiszen a rengeteg pókháló, a rengeteg szemét, ami itt az évek során összegyűlt, azokat mind témák szerint szedni, hogy mit és hogyan szeretnénk a leendő falumúzeumba – árulta el stábunknak Kanász Zsófia.

A diákok a megpróbáltatások ellenére nagyon élvezték a munkát és jövőre is szeretnének részt venni a nyári programban.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.