Komár királyi kápolnája Zala megye első, az államalapítás után épített temploma lehetett

A zalakomári Szentháromság római katolikus templom a Kaposvári Egyházmegyéhez tartozó zalakarosi plébánia egyik oldallagosan ellátott plébániája. A templom történetét dr. Háda László plébános osztja meg olvasóinkkal.

A település történetét tekintve már Krisztus előtt a IV. században kelták élhettek ezen a vidéken, Kr. e. az I. században pedig a római birodalom része lehetett egészen Kr. u. a IV. századig ez a térség. Bár, hogy éltek-e itt a római birodalom alatt, azt leletek nem támasztják alá. Ami írásosan rendelkezésünkre áll, az az, hogy 456-tól a keleti gótok országhatára Komárváros környékén húzódott. Ebből a korból avar temetőt tártak fel korábban. A VIII. században viszont, mint a salzburgi egyházmegye részeként találunk utalást Komárvárosról.

A magyarok először 894-ben jutottak el Pannóniába. Géza fejedelem ideje alatt már költöztek Kiskomár és környékére magyarok. A tájegység gazdaságilag jól működött, mert Szent István alapítólevelében már szerepel a falu Kám-ár néven, és ugyancsak 1019-ben már Komár néven.

A településtől nem messze I. István király udvarházat építtetett, melyet Alba Kúriának, Fehér udvarháznak neveztek. Ehhez királyi kápolna is tartozott, amely minden bizonnyal Zala megye első, az államalapítás után épített temploma lehetett.  E birtokközponton az akkor folyamatosan mozgásban lévő királyi udvar többször megfordulhatott, így a határ olyan épület maradványait is rejti, amelyet Szent István egyik lakóhelyének tekinthetünk.

Alapvetően várjobbágyok laktak itt, akik a zalavári apátságnak tartoztak tizedet fizetni. IV. Béla a tatárjárás után wilhelmita szerzeteseket telepített ide. 1355-ben Komár ismét királyi birtok, 1356-ban volt plébánia. Plébánia kolostorát Szent Erzsébetről nevezték el, amely kolostor az ágostonos rend része volt. E mellett a domonkos-rendiek Komárvárosban monostort létesítettek, amelyet a források 1356-ban és 1524-ben is említenek. Nagy Lajos (1342-1382) király többek között ezt a települést is az óbudai káptalannak adta kárpótlásul az Óbudán megosztandó birtokosi jogok okán. 1412-ben Nagy-Komár néven szerepel Komárváros elkülönülve a mellette található Kiskomáromtól.

A török megjelenéséig a barátoknak és a plébánosnak vannak itt birtokaik, valamint a Palatics családnak kastély jellegű háza, melyet a törökök érkezésének híre előtt kőfallal vettek körül. Az épület később a településen élőknek is menedéket nyújthatott a törökökkel szemben. 1591-ben már cölöpökre épített vár állt Kiskomáromban, amit a török elfoglalt. 1601-ben újra magyar kézen volt Komár, mint végvár és kémközpont működött. 1664-ben újra elfoglalják a törökök a várat, és elpusztítják Komárt. A katolikus vallási életről már nincs említés, minden megsemmisül a török uralom alatt. 1657-ben a református esperesi kerület részeként találjuk Komárváros és Kiskomár településeket, de a vár védői okán evangélikusok is éltek itt. A török kiűzése után újra visszaállt az óbudai prépostság fennhatósága a terület felett, így Komárváros felett is. A földesúr nagy gondot fordított az újra telepítésre, és az egyház is megerősödött. A lakosoknak kötelező volt dolgozni az építés alatt álló templomon és parókián. Az 1690-es években így gyorsan benépesült a település. 1784-ben 786 fő a falu lakossága,1850-ben már 1383 fő, akik főleg földművelésből éltek. 1861-ben adták át a Buda – Kanizsa vasútvonalat, amely a Kiskomárom és Komárváros települések között haladt el. A két település Balatonmagyaróddal egy körjegyzőséget alkotott ekkoriban, majd 1921-ben önálló körjegyzőség lett Komárváros. Zalakomár község „mesterséges úton” jött létre 1969. július 1-jével, amikor Kiskomáromot és Komárvárost egyesítették Zalakomár néven.

A kiskomáromi településrészen található plébánia alapítása 1695-re tehető, ahol 1750-től vezetnek egyházi anyakönyvezést. A Szentháromság tiszteletére emelt temploma építésének dátuma megosztott. Van, ahol 1765-ben emelték a templomot, van, ahol az 1770-es években kezdődött el az építkezés és 1784-ben szentelték fel, valamint van, ahol a templom építését 1772-re datálják.

A templom, leszámítva a sekrestyét, teljesen szimmetrikus. Szabadon álló, keletelt, egyhajós, kosáríves szentélyzáródású templom, nyugati homlokzata előtt toronnyal, és a szentély északi oldalához csatlakozó sekrestyével. A csehsüveg boltozatos hajó, a hajó bejárati oldalán falazott. Hajójában kétoldalt az öntöttvas szerkezetű karzatok a feljárókkal későbbi, 1890 körüli munka. Berendezése jellemzően a 18. század második feléből, a keresztelőkút 1698-ból, a főoltárkép 1781-ből való. A mellékoltárképek, a padok, a nyílászárók, a szószék hasonlóan a 18. század második felében készültek. Az orgona (1866) Mooser Lajos orgonaépítő munkája. Viszont az oldalkarzatai a 19. század végén készültek.

A templom értékét külön növeli, hogy freskói egy részét Dorffmaister István osztrák festőművész készítette, aki 1781-ben és 1793-ban alkotott itt. Akkoriban a 875 lelket egy plébános és egy káplán segítette a hite gyakorlásában. 1790-től a magyar katolikus Központi Papnevelde Generál Szemináriuma volt a kiskomáromi uradalom birtokosa. 1828-ban 238-an laktak a faluban, és a templomnak 3 filiája volt. A nagyszombati vörösbarátok is kaptak itt birtokot. 1873-ban Kiskomáromban Római katolikus Önképzőkör alakult, amelynek nagy szerepe volt a műveltség emelésében. A templom búcsúját a pünkösd utáni első vasárnapon, Szentháromság vasárnapján tartjuk.

A jelenlegi, templom mellett található plébániaépület 1970-1980 körül épült a régi plébániaépület helyén Tihanyi László plébánossága alatt.

A plébániának az alapítása óta kisebb megaszakításokkal mindig lehetett helyben lakó plébánosa. A legutolsó plébános Szí-Márton János volt, akit 2015-ben helyeztek el Nagybajomba, azóta Zalakarosról kap oldallagos ellátást a plébánia – foglalta össze a település és a temploma történetét Háda László plébános.

 

BAKONYI Erzsébet