Közép-európai jazzkvartett adott koncertet Kiskanizsán
Lemezbemutató koncertet tartott a Varga Dániel Eastern European Quartet a Móricz Zsigmond Művelődési Ház udvarában. A jazz-zenekar különlegessége, hogy magyar, lengyel és horvát tagja is van, akik immáron hosszú évek óta játszanak együtt.
A zenekar a jazz több stílusát ötvözi, így a nemrég megjelent albumuk műfaját is nehéz behatárolni. A kanizsai közönség a lemez dalaiból hallhatott válogatást, a repertoárban csak saját szerzemények szerepeltek.
– Azzal a jelzővel szokták illetni a zenénket, hogy modern mainstream jazz és, hogy vannak benne avantgárdra és free jazzre utaló elemek is. De leginkább a jazztradícióban gyökerezik az, amit csinálunk, csak annak egy kortársabb megnyilvánulása – mondta el Varga Dániel, az Eastern European Quartet szaxofonosa.
A tagok Grazban találkoztak, amikor együtt tanultak a helyi konzervatóriumban. Az együttes neve a kelet-európai származásukra utal, hiszen a gitáros Piotr Lipowicz és a dobos Piotr Budniak lengyelek, a nagybőgős Ivar Krizic pedig horvát.
– Ausztriában, Grazban tanultam, ahol sok magyar zenész is. Volt lehetőségem sok magyar zenekarral játszani és a magyarok zenéje mindig magas szintű volt. Nagyon inspiráló volt magyar zenészekkel együtt dolgozni. Úgy gondolom, hogy ez az együttműködés horvátok, magyarok és lengyelek között különleges zenei elemeket tartalmaz – nyilatkozta Ivar Krizic, az Eastern European Quartet nagybőgőse.
A koncert létrejöttét a nagykanizsai Petőfi Klub támogatta.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
(Film)Zene klasszikusok zongorára
2023. szep. 29. 15:37Legendás filmzenék csendültek fel csütörtökön este a Medgyaszay Házban. Vozár M. Krisztián zongoraművész tolmácsolásában a kanizsai publikum olyan mozik fő témáit hallhatta, mint a „Keresztapa”, a „Trónok harca” és a koncert címét adó „Egy asszony illata”.
Színházi misszió- János vitéz Nagykanizsán
2023. szep. 28. 16:51Bemutatták a János Vitéz című színdarabot szerda délután a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A Déryné Program részeként Nagykanizsára érkező előadás rendhagyó formában, egy óra alatt mutatja be a nézőknek Petőfi klasszikusát. Ugyan a fialok a darab igazi célközönsége, a történet bármely generációnak nagy élményt nyújthat.
Tóth Péter Lóránt -„Toldi írójához elküldöm lelkemet”
2023. szep. 26. 15:45Petőfi Sándor és Arany János barátsága elevenedett meg hétfőn este a Halis István Városi Könyvtárban. A két költőóriás kapcsolatát Tóth Péter Lóránt „Toldi írójához elküldöm lelkemet” című önálló estjén keresztül ismerhette meg a kanizsai közönség.
Van élet a 40 után - Jakupcsek Gabriella Nagykanizsán
2023. szep. 26. 14:25Lehet és kell is tartalmas életet élni ötven-, hatvan-, és hetvenévesen is. Ehhez tanácsokat és útmutatást ad Jakupcsek Gabriella a legújabb könyvében. A napos B oldal – Van élet a 40 után címmel megjelent művéről és sok minden másról is hallhatták a népszerű műsorvezetőt hétfőn este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Vászonra vitt fantáziavilág
2023. szep. 26. 14:14Gábriel Salerosa fantáziavilága köszön vissza a Honvéd Kaszinó kiállítóterében látható festővásznakról. A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után, újabb alkotásokkal várja a nagyközönséget.
Zalai művészek kiállítása a VOKE-ban
2023. szep. 25. 14:49Zalai művészek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban. A pénteken megnyitott tárlaton Vajdainé Mikó Judit akvarellista alkotásai, valamint a kanizsai intézményben működő fafaragó szakkör négy tagjának munkái láthatók.
30 éve a pályán - Rákász Gergely orgonaművész
2023. szep. 25. 14:42Újra Nagykanizsára látogatott Rákász Gergely, ezúttal a Lords of the Organ 7. évadával. Az orgonaművész vasárnap a református templomban adott telt házas koncert.