Nagy népszerűségnek örvendett a vesszőfonó szakkör Nagyrécsén

facebook megosztás

Kiállították és bemutatták a vesszőfonás szakkörön készített kosarakat az Inkey-kastélyban Nagyrécsén. A falu Hobbi Klubjának öt tagja vett részt a hagyományőrző foglalkozásokon. A szakkörre a Nemzeti Művelődési Intézet pályázatán keresztül lehetett jelentkezni.

A pandémia alatt hirdette meg először a Nemzeti Művelődési Intézet a régi népi mesterségek felelevenítéséről szóló szakköröket. A pályázók többféle lehetőség közül választhatnak, hogy megtalálják azt a szakmát, ami a településéhez a legközelebb áll. Matyasovszky Margit, az intézet megyei igazgatója elárulta: rendkívül népszerűek a szakkörök Zalában.

– 258 település van a megyénkben, ebből 95 szakkör tudott elindulni az első lehetőséget megragadva. Azt tapasztalom, hogy mindenhol pozitív visszajelzést adnak a szakkör tagjai, és azok is, akik valamilyen úton-módon kapcsolódtak a szakkörbe, akár mint plusz emberek. Minden olyan település, aki egyszer már szakkörözött, az megfogta a lehetőségnek a lábát és ismét megpályázta a szakkört – nyilatkozta Matyasovszky Margit, a Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei Igazgatóság igazgatója.

A nagyrécseieknek egyértelmű volt, hogy a vesszőfonás rejtelmeit próbálják meg elsajátítani, hiszen a községben többen is foglalkoztak kosárfonással. A húsz alkalom során oktatóvideó és Farkas Tibor önkéntes segítő irányította a munkálatokat.

– El kellett végeznie az egyik hölgynek egy tanfolyamot, meg kellett néznie egy videót, és utána el lehetett indítani a szakkört. Egy kis nehézséggel indult a szakkör, mert közben ő eltörte a lábát, úgyhogy halasztani kellett egy kicsit, azért ilyen későn fejeződött be nálunk a szakkör. A sok nehézség ellenére azért elindult és kezdetben videóról nézték, hogy kell, nehéz volt  –  árulta el Salamon Lászlóné, Nagyrécse kulturális szakembere.

A téli időszakra mézeskalács-készítő és csipkeverő szakkörre pályáztak a nagyrécseiek.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.