Nem akármilyen jubileumot terveznek

facebook megosztás

Jubilál a MAPEI Tour de Zalakaros kerékpáros versenye, mely már lényegében turisztikai desztinációként is szolgál, és a szeptemberi verseny immár három millió forintnyi nyereményt is takar, a futamok pedig egy új heggyel is előrukkolhatnak a sportesemény dél-zalai körzetében.

Idén a karosi rangos kerekezés, vagyis a MAPEI Tour de Zalakaros kerékpáros fesztivál a 15 éves, jubileumi „fennállását” ünnepli, ebben az esztendőben szeptember 23-25. között rendezik, s ezen felül még egy újabb debütáló versenyszámmal is jelentkeznek a szervezők, amit október 1-jén rendeznek meg a fürdővárosban és környékén - tudtuk meg a sportrendezvény hivatalos bemutató sajtótájékoztatóján.


Többen már ezen a hétvégén is nyeregbe pattantak a Mapei Tour de Zalakaros őszi versenyének apropóján

Fotó: PL

A kísérő programokkal tarkított, három napot felölelő szeptemberi versenyhétvégén öt különböző futamban próbálhatják ki magukat a résztvevők: ezúttal is lesz céges csapatverseny, gyerekverseny, családi bringatúra, országúti teljesítménytúra, valamint országúti maraton. Az október 1-ei Karoscross pedig egy feltörekvő kerékpáros szakág hazai szezonnyitó versenyét foglalja magában.

- Tizenöt év elteltével a célunk továbbra is a bővítés és fejlesztés, illetve 2023-ban már azt szeretnénk, hogy ne egy, hanem két teljes hétvégét töltsünk meg kerékpáros programokkal – tudtuk meg máris előre tekintve a szervezők részéről Jankovics Ferenctől, aki a másfél évtizede motorja a kerékpáros rendezvénynek. - Ennek első lépése, hogy idén megrendezzük az országos cyclo-cross szezonnyitót, mellyel pályáztunk a Magyar Kupa sorozatba való bekerülésre is. Ez a szakág egyre népszerűbb Magyarországon is, mely nagyban köszönhető Vas Kata Blanka élsportoló fantasztikus nemzetközi eredményeinek.

S ami a MAPEI Tour de Zalakarost illeti, illetve melyet nem hallgathatunk el, az a különböző támogatói, szponzori körök úgymond bevonzása, lévén ennek is köszönhető, hogy 2015 óta például névadó a Mapei, míg 2017-től immár a Szabadics Zrt. is tekintélyes szponzorként léphetett be a verseny életébe. Markovich Béla, Mapei-ügyvezető, valamint Kovács Tamás, Szabadics Zrt.-elnök szavai mindenesetre arról árulkodtak, egy pillanatra nem bánták meg, hogy a „TdZ” mellé álltak, miként Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója, Czimondor Nándor alpolgármester, valamint Üsztöke Botond a Zalakarosi Turisztikai Egyesület elnöke is hangsúlyozták: a fürdőváros hosszú évek óta csak nyer ilyen esemény(ek) megrendezésével, felkarolásával.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.