Nyolc magyar és hét német katona gondozza közösen a hadisírokat a Tripammer utcai temetőben

facebook megosztás

 A misszió célja amellett, hogy a közös parcella nyughelyeit rendbe tegyék, a két ország honvédsége közötti kapcsolat megerősítése.

Több mint egy évtizede tart az együttműködés a Magyar Honvédség és a Német Szövetségi Haderő között a közös katonai temetők rendbetételéről. Ferge László őrnagy szerint a hadisírok gondozása a szó szoros értelmében nem számít katonai feladatnak, azonban identitásformáló hatása miatt kiemelten fontos a közös munka.

– Nekünk katonáknak nemcsak az a fontos, hogy értsünk a szakmánkhoz, hanem tiszteljük a korábbi korok katonáit. Gondoskodjunk a sírhelyeikről, az emlékhelyeikről. Azt gondolom, hogy egy katona akkor igazán katona, hogyha nemcsak a jelen pillanat feladataiban gondolkodik, hanem tudja azt, hogy ő egy nagy egésznek a része, ami a múltban kezdődött és reményeink szerint a jövőben folytatódik. Igazából ezeknek a hagyományoknak az átörökítése, a hagyományok ápolása kiemelten fontos feladata minden katonának – fogalmazott Ferge László őrnagy a Magyar Honvédségtől.

Michael Rudolf, a Német Szövetségi Haderő tisztje stábunknak elárulta, hogy vezetésével évek óta járják a kontinens katonai temetőit, céljuk, hogy rendbe tegyék elődeik sírjait. A német katonák tavaly Budaörsön, idén Veszprémben láttak el hadisírgondozó feladatokat, és most tíz év után dolgoznak ismét Nagykanizsán.

– A Német Hadisírgondozó Népi Szövetség a Volksbund felelőssége, hogy rendben tartsa világszerte azokat a katonai temetőket, ahol sok német katona nyugszik. A német katonák minden évben kapnak olyan parancsot, hogy részt vegyenek egy ilyen misszióban és gondozzák a temetőket. Célunk, hogy ezt a feladatot közösen végezzük el a magyar katonákkal itt a közös temetőben – nyilatkozta Michael Rudolf őrmester a Német Szövetségi Haderőtől.

A közös munka csütörtökön 14 órától koszorúzással egybekötött megemlékezéssel zárul.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.