Óvatosabb, figyelmesebb vezetési stílussal könnyebben elkerülhetők a vadbalesetek

facebook megosztás

Az őzek párzási időszaka július második felétől augusztus közepéig tart. Az állatok ilyenkor sokkal bátrabbak és aktívabbak, így a közutakon is gyakrabban felbukkanhatnak, mint az év többi hónapjában.  

Egy régi mondás szerint az őzek násza Anna naptól Klára napig, vagyis július 26-tól augusztus 12-ig tart, ezekben a hetekben megváltozik a vadak viselkedése – árulta el Páll Tamás. A Zalaerdő Zrt. vadászati felügyelője arra hívja fel a figyelmet, hogy nem csak éjszaka kell számítani az utakra kiugró állatokra, hanem akár fényes nappal, kánikulai időben is. A szakértő külön kiemelte: gyakran az őzzel együtt a frissen született gidával is találkozni lehet.

–  Klasszikus hasonlat, hogy nekünk embereknek a Földön nem elefántként a porcelánboltban kell élnünk, hanem együtt kell tudnunk élni a természettel, ez a Föld embereinek a túlélésre az egyetlen lehetősége. Az őzzel kapcsolatban is csak azt tudom ajánlani mindenkinek, ha közeledni lát őzet, akkor lassítson, várja meg, amíg elvonul, elmegy a társa vagy esetleg jön a suta után még a gidája is – mondta el stábunknak Páll Tamás, a Zalaerdő Zrt. vadászati felügyelője.

Még a tapasztalt járművezetőknek sem egyszerű kivédeniük a vadbaleseteket Furdán János szerint. Az oktató azt tanácsolja, hogy a következő időszakban érdemes a tekintetet az úttest szélei között folyamatosan vándoroltatni és vad felbukkanása esetén azonnal lassítani. Hangsúlyozta: a kormány félrerántása balesetveszélyes. 

– Inkább fékezzünk, ha úgy van. Én azt tanácsolom, hogy még mindig jobb elütni a vadat, mintha nekimennénk egy fának. A kormányt én semmiképp nem rántanám el, főleg nagy sebességnél, mert a szemből jövő jármű sem biztos, hogy ki tudná ezt védeni. Ha éjszaka közlekedünk lakott területen kívül, akkor mindenképp használjunk távolsági fényszórót, sokkal nagyobb esélyünk van így észrevenni egy vadat – tanácsolta Furdán János, a Start Autósiskola oktatója.

Egyes helyeken vadveszélyt jelző tábla figyelmezteti a közlekedőket, de jelenleg bármilyen ligetes területen vagy az útszegélyek közelében számítani lehet az őzekre.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.