Zajlanak a Város Napja előkészületei

facebook megosztás

Szeptember 9-én és 10-én rendezi meg az idei Város Napját a Kanizsai Kulturális Központ. Az esemény előkészítése jelenleg is zajlik, Kovácsné Mikola Mária az intézmény vezetője úgy fogalmazott, hogy a több helyszínen zajló programban minden korosztály számára igyekeznek tartalmas és minőségi szórakozást biztosítani.

A pandémia miatt két kimaradt év után rendezik meg a 26. Város Napját Nagykanizsán. A kétnapos program során a szervezők igyekeznek helyet biztosítani a helyi kulturális egyesületeknek, de több sztárfellépőt is láthat majd a közönség.

– A kiemelt fellépőkkel a szerződéskötést intézzük, ezen kívül még a területfoglalással illetve a különböző kiegészítő programokkal való munkálatok zajlanak a háttérben. A műsorfüzetünkben már megjelent a négy kiemelt fellépő, szeptember 9-én és 10-én a Best of Geszti produkciót várjuk, az Anna and the Barbies zenekart, aztán a Balkan Fanatikot és Heincz Gábor „Biga” és zenekara is fellép e két nap programja között – nyilatkozta Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója. 

Az idei fesztivál egyszerre három helyszínen zajlik majd. A koncertek, színpadi produkciók mellett természetesen helyet kapnak a különböző kísérő programok is. Kovácsné Mikola Mária elárulta, hogy a szervezők a legfiatalabb korosztálynak különleges programmal készülnek.

– Kiemelt szerepet kapnak a gyerekek, egy gyermekszigetet szeretnénk kialakítani a számukra, interaktív játszóezközökkel, különböző programokkal. Ezek között lesznek kézműves játszóházak, aztán kis előadások, bábműsorok. Ezen kívül még természetesen a hagyományoknak megfelelően igényes kézműves kirakodókat is várunk a két nap folyamán az Erzsébet-térre, a Fő-útra valamint az Ady út területére – tette hozzá Kovácsné Mikola Mária. 

Az idei Város Napja teljes programja augusztusra áll össze. Erről majd nagyjából egy hónappal a rendezvény előtt számolnak majd be sajtótájékoztatón.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.