200 kistelepülésen kapható lesz kaparós sorsjegy a Magyar Falu programnak köszönhetően

facebook megosztás

Több mint 200 szolgáltatási centrumot hoz létre a Magyar Posta Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. 2023 első negyedévéig a Magyar Falu programban - olvasható a Magyar Posta Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. MTI-hez küldött közös közleményében.    

A két társaság kiemelten figyel arra, hogy olyan megoldásokat keressen, amelyekkel fenntartható működést és modern szolgáltatásokat nyújthat a kistelepüléseken élők számára is. Ennek jegyében a Szerencsejáték Zrt. elsőként csatlakozott a Magyar Posta Zrt. közelmúltban elindított új postapartneri programjához. Így a kereskedelmi egységekben 2023 első negyedévéig több mint 200 településen válnak elérhetővé a postai szolgáltatások mellett a szerencsejáték termékek, köztük a kaparós sorsjegyek, a lottójátékok, valamint a nyereménybeváltás.     

A közlemény idézte Mager Andreát, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta: a nemzeti lottótársaságnál hisznek abban, hogy a játék felelős örömét elérhetővé tegyék országszerte, azonos elérési lehetőséggel minden közösség számára. A nemzeti lottótársaság által forgalmazott játékokkal jelenleg is Magyarország legszélesebb kereskedelmi hálózatán, több mint 7600 értékesítő helyen találkozhatnak a játékosok - tette hozzá a társaság felsővezetője.     

Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a közleményben megjegyezte, a vállalat számára fontos, hogy a lehető legaktívabb módon tudja támogatni a vidék megtartó erejét, és keressék azokat a megoldásokat, amelyekkel fenntartható működés mellett hosszútávon biztosítani tudják a postai szolgáltatásokat kisebb településeken is.    

A Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Posta Zrt. 1991-ban kezdte meg együttműködését. A postai értékesítőhelyek között több mint 1600 helyszínen érhető el a Szerencsejáték Zrt. teljes termékkínálata, és további 920 helyszínen sorsjegyértékesítés zajlik - olvasható a két társaság közös közleményében.

MTI

(Borítókép: Michal Fludra/NurPhoto /AFP)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.