A hagyományok őrzése és továbbadása a Csingahegyi Napok célja

Fafaragás, kovácsolás, festés és különböző bőreszközök készítése zajlik a 16. Csingahegyi Napokon Homokkomáromban. Az érdeklődők az alkotás folyamatában is részt vehetnek a mesteremberek segítségével.

A rendezvény egy baráti társaság tagjainak köszönhető, akik évről évre, minden augusztusban összejönnek Csingahegyen, hogy fa, fém, bőr és festék felhasználásával, közösen dolgozzanak.

– Úgy volt ez a kis csapat, hogy minden évben egy hétre, augusztus 13-a hetében, összegyűlünk itt a hegyen, mert mégiscsak az a sok kosz ott a város környékén, abból itt talán kevesebb van. Teljesen függetlenül csináljuk, mi nem vagyunk egyesület, mi nem vagyunk alapítvány, hanem baráti társaság. Mi a szoborparkot csináljuk, illetve egyéni gazdáknak, sőt mi több, saját örömre dolgozunk – árulta el Tislér Zoltán a Csingahegyi Művészműhelytől.

1969-ben szerezte meg a kovács végzettséget Szabó István Nagykanizsán. A mester elsősorban mezőgazdasági szerszámok, eszközök készítésével foglalkozik.

– Itt a táborban a fafaragók szobraihoz, ami kell fémmunka, azt megcsináljuk. Itt vannak mindig segítők, akik ezt a szakmát szeretnék valamely formában megismerni. Ez számomra nagy öröm, hogy van rá érdeklődő – tudtuk meg Szabó István kovácsmestertől.

Vig Bálint három éve kezdte elsajátítani a kovácsolás fortélyait. Azóta már íjat, tőrt és kaszákat is készített Szabó István útmutatásával.

– Ami teljesen természetesnek tűnik az ő számára, ami úgy tűnik, hogy nagyon könnyű, mert hiszen hipp-hopp megvan, már ki is nyúlt a vas vagy kész is van egy fejsze, hát az a kezdők számára fantasztikusan nehéz tud lenni. Ezért is érzem magam nagyon szerencsésnek, hogy ilyen kiveszőben lévő tudást sikerül felvennünk. Még hála a Jóistennek van kitől átvennünk és van bennük egy olyan átadó, gondoskodó szeretet, amivel tényleg el tudják magyarázni még a magamfajta laikusnak is – fogalmazott Vig Bálint.

Tislér Zoltán bővebben is mesél a Csingahegyi Napok kialakulásáról, jelenéről és jövőjéről mai Napi Kanizsa című műsorunkban.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)