A hangjával gyógyít a nagykanizsai születésű egykori operaénekesnő

facebook megosztás

A hangján keresztül közvetített gyógyító energiákat a jelenlévőknek Németh Krisztina kedd este a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A kanizsai származású médium úgy nyilatkozott, hogy szerinte az éneklésével fizikai és pszichés problémákon tud segíteni mindazoknak, akik készek megélni ezt a fajta gyógyítást.

Az előadás során Krisztina a spirituális vezetőivel veszi fel a kapcsolatot, akik az ő énekhangján keresztül segítenek az embereknek. A nagykanizsai születésű hölgy korábban operaénekesként dolgozott, a Gyógyító Hanggal 2012 óta foglalkozik, de mindig is érdekelte a meditáció.

– Egy meditálás alatt az egyik hölgy egy úgynevezett transzállapotba esett. Ez azt jelenti, hogy nem tudott sok mindent magáról. Én kinyitottam a szememet és segítséget kért. Akkor én először életemben fizikálisan éreztem, hogy valaki áll mögöttem – de nem volt senki mögöttem – és elé nyomott, ez elé a hölgy elé. Akkor fogalmam sincs, hogy miért, de elkezdtem énekelni. Ez a hölgy ezzel az énekkel visszatért a normális állapotába, és ez megismétlődött másik két hétig – mondta el Németh Krisztina.

Ruzsinkszky Klementina hónapok óta ágyhoz kötött, ápolásra szoruló férje történetét mesélte el, aki szerinte a Gyógyító Hangnak köszönhetően lett képes újra autót vezetni.

– Mozgásképtelen volt, lefogyott körülbelül 35 kilót, azóta ápolgatjuk. Krisztina volt olyan kedves, hogy amikor legutóbb itthon volt, eljött hozzá és egy órát énekelt, gyógyította. Csodálatos volt, én végig hallgattam és végig néztem a koreográfiáját és ezt az egész csodálatos dolgot. Ettől az időponttól kezdve egy nagyon szép, lassú és egyre dinamikusabb fejlődésen ment át a férjem. Augusztus hatodikán, a születésnapján kilépett az utcára – fogalmazott Ruzsinszky Klementina.

Krisztina hangsúlyozta: senkit nem keres fel magától, mindig eltalálnak hozzá azok, akiknek erre a gyógyításra van szükségük.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.