Sztárfellépők és a finom ízek dominálták a Bor.Zene.Zala fesztivált
Ízek, látvány és zenei élmény – ezek mind jellemezzék a Bor.Zene.Zala fesztivált. A zalaszabari Öreghegyen tartott pikniken a látogatók szombaton a gasztronómiai élmények mellett két nagykoncerten is kikapcsolódhattak.
Minden évben összegyűlnek a zalai borászok Zalaszabarban, a Kis-Balaton borünnepén.A Kányavári Borbirtok kezdeményezésére ezúttal öt borászat érkezett, náluk kóstolhatták a nedűket az érdeklődők. A szakavatott látogatók mellett a zalai borokkal most ismerkedő újoncokat is várták, akik a Borsuli sátorban ízelítőt kaphattak a helyi nedűkből.
–Itt találkozunk évente, most már a negyedik alkalommal rendezzük meg a Bor.Zene.Zala fesztivált. Nagyon sokan vagyunk, nagyon jó a hangulat. Csodálatos programokkal készültünk, minden évben nagykoncerttel, most például a Bagossy Brothers Company koncertjére készülünk, Keresztes Ildikó éppen most szól a háttérben. Itt van ez a gyönyörű panoráma, naplemente, gyönyörű nyári esténk van és nagyon jól érzik magukat az emberek. Finom zalai ételeket kóstolhatnak, csodálatos zalai borokat, tehát igazából a gasztronómia, a hely, az ízek, az illatok és az együtt töltött idő az, ami a hangulatot azzá teszi, ami és nagyon ajánljuk mindenkinek, hogy egyszer látogasson el ide – árulta el Bogdán Amanda, a Kányavári Borbirtok kommunikációs munkatársa.
A program évről évre népszerűbb. Fiatalok, örökifjak és családok egyaránt meglátogatják a csodálatos panorámával rendelkező fesztiválhelyszínt.
– Nagyon szeretem a gasztronómiát és érdeklődőm iránta, valamint nagyon jó programok vannak a Kányavári Borbirtokon. Nagyon jó koncertek, amit persze szeret az ember és nagyon fiatalos egyébként az egésznek a hangulata –mondta el stábunknak a program résztvevője Scheiber Eszter.
A régió bor- és gasztronómiai turizmusának népszerűsítése mellett a fesztivál igazi zenei csemegét is nyújtott a vendégeknek. A kora este tartott Keresztes Ildikó koncert után a Bagossy Brothers Company fellépése várta a fesztiválozókat.
K.V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
Ismét megnyitott a Ludvig Nemzetközi Művésztelep
2023. máj. 31. 19:2734 művész, hazai, valamint orosz, német, indiai és maláj alkotó vesz részt az idei Ludvig Nemzetközi Művésztelepen. A vasárnapi megnyitón már 31. alkalommal köszöntötték a vendégeket, művészeket és művészetkedvelőket Kendlimajorban. A két héten át tartó programon ezúttal is lesznek a nagyközönségnek szánt nyitott események.
A városi szobrász szakkör munkáiból nyílt kiállítás a HSMK-ban
2023. máj. 31. 19:22Az országosan is egyedülálló csoport a Péterfy-tagintézményben működött a most futó tanévben. A tárlatot kedden nyitották meg a művelődési központban.
Címer és cifraságok
2023. máj. 31. 14:35A helyi kultúra szervezése, a néprajzi értékek kutatása és megőrzése, a városi tradíciók erősítése és a város jó hírének öregbítése érdekében végzett munkájáért Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere kitüntetésben részesült Gyanó Szilvia néprajzkutató a Város napján. A Thúry György Múzeum legújabb, a „Minél cifrább, annál szebb” című időszaki kiállításának kurátorát a tárlatról, az azt előkészítő műhelymunkáról kérdeztük, figyelmet szentelve a kitüntetésének is.
Megrázó rövidfilmmel is emlékeztek a holokauszt áldozataira
2023. máj. 30. 19:29Az Ősfény - Urlicht 15 perces magyar kisjátékfilmet mutatták be a hétvégén a Nagykanizsai Zsidó Hitközség épületében. A film rendezője és forgatókönyvírója Groó Diana, aki Hoffmann Judit, a legidősebb helyi kötődésű holokauszttúlélő unokája.
A legjobb koncertfotókból nyílt kiállítás a Honvéd Kaszinóban
2023. máj. 30. 19:26A koncertek és a fesztiválok világában dolgozó fotós csapat, a RockCats Stage Photo Crew két év után újra önálló kiállítással jelentkezett. A Honvéd Kaszinó galériájában látható tárlat a Fekete.Fehér.Fények. címet kapta, és június 26-ig látogatható.
Népszerűek voltak a programok a kanizsai gyereknapon
2023. máj. 30. 18:33Zenés fellépőkkel, játszóházzal arcfestéssel és ugrálóvárral várták a legkisebbeket a szervezők a kanizsai gyereknapon. A Medgyaszay Ház körzetében rendezett eseményen vasárnap kora estig szórakozhattak a gyermekek.
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait
2023. máj. 26. 19:46A művek egy nagykanizsai kötődésű festőművész első kanizsai kiállítására invitálják az érdeklődőket. Szente Mónika 52 alkotása, amely összefoglalóan a Grádicsok címet kapta, június 11-ig látható a városban.