A város nevezetességeiről szóló kiállítás és előadások is színesítették a zalakarosi ünnepi programot

facebook megosztás

Nemcsak a szórakozásnak és az emlékezésnek, de a tanulásnak is fontos szerep jutott a zalakarosi Szent István-napi ünnepségeken. Az érdeklődők több előadást is hallhattak, valamint egy kiállítás részeként megismerkedhettek a fürdőváros nevezetességeivel.

Idén ünnepelte várossá nyilvánításának huszonötödik évfordulóját Zalakaros. A jeles évforduló alkalmából a helyi értéktár rendezett kiállítást a sétálóutcában. A járókelők olyan nevezetességekről kaptak plusz információkat, mint a nemzetközi sakkfesztivál, a kerékpárverseny vagy a környékbeli népviselet és bortermelés. A karosi szervezetek, valamint a Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület által közösen szervezett programon két szakember prezentált. Előbb Goór Violetta tartott előadást az ember és a természet kapcsolatának helyreállításáról, majd a digitalizáció jelentőségéről hallhattak érdekességeket a jelenlévők.

 – Hat település vesz részt ebben a Dombhátról-Dombhátra rendezvénysorozatban és Zalakaros is beletartozik ebbe a hat településbe. Most augusztus 20-án itt az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesülettel közösen szerveztünk ilyen előadásokat. Volt itt szó természetről, most éppen egy digitalizációval kapcsolatos előadás zajlik. És emellett a helyi értéktárból készült kiállítást is megtekinthetik a látogatók – mondta el Molnár Veronika, a zalakarosi Tourinform Iroda vezetője.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.