Elfogadott három támogatási kérelmet az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság

A döntések értelmében 1250000 forintot kapott terembérletre egy zalaegerszegi küzdősport-egyesület, amely ICO világbajnokságot rendez a Kanizsa Arénában, míg az Anosztru 250 ezret a kulturális kavalkádra az Erzsébet téren. A harmadik javaslat az NTE 1866-ot támogatta 500 ezer forinttal, ami a májusban megtartott újonc kard országos bajnokság terembérleti díját teszi ki.

Legutóbb levették a napirendről a megyeszékhelyi Fightingsport kérelmét, így nem került közgyűlés elé. A mai tanácskozáson azonban elhangzott, a tagok azóta meggyőződtek, egy nívós világverseny érkezik októberben az Arénába, ráadásul a küzdősport világbajnokság minimum 1300 embert hoz majd Nagykanizsára.

Az Anosztru kérdését Horváth Jácint már a legutóbbi közgyűlésen is felvetette, akkor azonban még nem döntöttek róla, ma viszont az OKISB elfogadta Teleki László kérelmét. A nyáresti roma kavalkádot 19-én tartják.   

Az NTE májusban tartotta meg az újonc kard ob-t, amin a 13-14 éves korosztály legjobb fiú és lány versenyzői egyéniben és csapatban mérték össze tudásukat. A Kanizsa Aréna bérleti díja – két napra – 500 ezer forint volt, utólagosan erre adott fedezetet az önkormányzat.

– Bent voltak ezek a levegőben, lehetett róluk tudni. Az első múlt héten le lett véve a napirendről, jobban körül lett járva. Most vissza lett hozva. Most már rendelkezett mindenki azzal az információval, a bizottsági tagok közül, hogy mindenki döntést tudott hozni, hála Istennek pozitív döntést. Az ICO világbajnokság megrendezéséről van szó. Itt elhangzott Gondi Zoltán úr javaslata, ami egyébként a kérelemben is meg volt fogalmazva, de így nyomatékosan bekerült a határozati javaslatba, hogy az Aréna terembérletére lehet az első és a harmadik pont támogatását elkölteni. Tehát a Fightingsport küzdősport-világbajnokságát, s a már május végén megtartott kardvívók versenyét érintő terembérletét célozta meg – nyilatkozta Gábris Jácint, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke.

Szó volt arról is, hogy 15-éig még lehet jelentkezni a pécsi kollégiumi helyekre, amiből az egyetem döntése alapján idén már csak ötöt kapott a kanizsai önkormányzat. A kérelmek elbírálása miatt augusztus 29-én ismét összeül az OKISB.

M-B.Gy.

(Borítókép: Kanizsa TV)