Gól az utolsó pillanatban

facebook megosztás

Nagykanizsán az Olajbányász-stadionban találkozott egymással az előző NB I-es idény ötödik helyén végzett Puskás Akadémia FC női labdarúgó együttese, valamint a ZNK Split horvát bajnokcsapata.


A kanizsai játékvezetői hármas, Hoffmann Tamás (balról), Hegedüs Miklós, valamint Cserfő György női nemzetközi mérkőzésen bíráskodhatott

A két első osztályú klub női labdarúgóinak meccse zárt kapus volt, s míg a Puskásnak jó felmérő lehetett az elkövetkezendő szezonja előtt, addig a dalmátok a női Bajnokok Ligája augusztusi selejtezőire készülnek és varasdi edzőtáborukból erre a nemzetközi előkészületi találkozójukra szívesen jöttek. (Érdekesség, hogy januárban már rendeztek női felnőtt labdarúgó tesztmeccset a Bányász-sporttelepen, akkor a Ferencváros a szlovén Olimpija Ljubljanával meccselhetett.)


Hogy a Puskás női labdarúgó együttese örömmel érkezett Nagykanizsára, arról a találkozó előtti csapatképük is árulkodik

Fotók: Polgár László

A Puskás és a Split mérkőzése összességében küzdelmes 90 percet – pontosabban valamivel hosszabb játékidőt - hozott, időnként oda-oda is rúgtak egymásnak a felek, egyben nem mindennapi eset nyomán vált ismertté a győztes kiléte: a rendes játékidő letelte utáni ráadás harmadik percében a horvátoktól egy szögletet tekert Antonia Dulcic a PAFC hálójába.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.