Hagyományos módon emlékeztek Szent Istvánra és az államalapításra Nagykanizsán

facebook megosztás

Tűzijáték helyett zászlófelvonással, kulturális műsorokkal és kenyérszenteléssel ünnepelték Nagykanizsán az államalapítás ünnepét és Szent Istvánt augusztus 20-án A városi eseményen Balogh László polgármester, valamint Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter is hangsúlyozta az államalapító király szerepét a magyarság fennmaradásában.

A Deák téren indult az ünnepi program, a Nagykanizsai Fúvószenekar koncertjével, valamint a zászlófelvonással. Az ünneplők ezt követően átvonultak a Medgyaszay Házba. Balogh László, Nagykanizsa polgármestere beszédében úgy fogalmazott, hogy Szent István államalapítása egy olyan tett volt, amely örökre összekapcsolja a magyar embereket.

– Augusztus 20-án Szent István hangja és tettei megszólítanak minket az idő mélyéről, hidat verve múlt és jövő, vallás és állam, ég és föld közé. Az emberek közé, felszámolva a tátongó szakadék mélységét, mely elválaszt egymástól. Amely elválasztja a hazát a nemzettől, István által összeforrt a szent és a profán, általa az ezeréves állam mozdulatlan nyugalma tárul fel – fogalmazott beszédében Balogh László, Nagykanizsa polgármestere. 

A városi ünnepségen beszédet mondott Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter is. A tárcavezető hangsúlyozta, Szent István a megfelelő időben lépett új útra, létrehozva egy államot, amely immáron több, mint egy évezred óta fennáll.

– Szent István egy viharos, ellentmondásos és nehéz korban élt. A honfoglalás és a kalandozások ideje után új utakat kellet találni, mert a régieknek itt a Kárpát-medencében a végére értünk. Első királyunk elvégezte a gondviselés által rábízott feladatot, államot alapított és országot épített, amely kiállta az idő próbáját – hangsúlyozta Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter. 

A beszédeket követően a történelmi egyházak képviselői megáldották a város kenyerét, majd az ünnepség a népi kultúrát bemutató előadók fellépésével zárult.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.