Hivatalos: több szabadidő jár a dolgozóknak

facebook megosztás

A magánélet és a munka egyensúlyát célzó európai uniós iránymutatásokat augusztustól az összes tagországnak alkalmaznia kell. A munkaadóknak azonban nem csak ezért érdemes foglalkozni a kérdéssel, hanem mert a vonzó munkahely egyik kulcsát jelentheti. A K&H HR igazgatója emellett arra is rámutatott, hogy a szülők számára nemcsak rugalmas munkavégzést, de részmunkaidőt is biztosítania kell a munkáltatónak.

Az Európai Parlament és a Bizottság 2019. június 20-án elfogadta azt az irányelvet, amely a munka és a magánélet közötti egyensúly javítását célozza. Ezeket a szabályokat 2022. augusztus 2-ától valamennyi tagállamnak alkalmaznia kell, de Magyarországon egyelőre nem született erre vonatkozó új szabályozás. Az uniós irányelv alapján az apa a gyermeke születése körüli időszakban legalább tíz munkanapnyi apasági szabadságot vehet ki. Emellett négyhónapos szülői szabadság is megilleti a szülőket, amelyből két hónap fizetett, valamint nem ruházható át az anya és apa között. A gondozói szabadság az unióban is új elképzelés, amely szerint öt munkanapnyi szabadság jár azoknak, akik súlyos egészségügyi állapotban lévő hozzátartozóikat ápolják. A rugalmas munkaidő kérelmezésének joga pedig ezentúl nemcsak a szülőket, hanem a gondozókat is megilleti.

Több minőségi idő tölthetünk szeretteinkkel

 „A K&H-nál időről-időre felmérjük, mik azok az intézkedések, amelyek bevezetésével leginkább javítható a kollégák munkája és magánélete közötti egyensúly. A szabadidő növelése is ezek között szerepel, ezért 2021-től kezdve évente akár plusz 5 nap fizetett szabadságot is kivehetnek a kollégák a cafeteria keret terhére” – mondta el Végh József, a K&H HR igazgatója. „Ez a fajta béren kívüli juttatás különösen kedvelt a családos munkatársak körében, és az édesapák több alkalommal is gyermekük születésének idejére időzítették ezeket a plusz szabadnapokat. Így - az állam által jelenleg garantált 5 nappal együtt – a most életbe lépő uniós rendelkezés 10 napos szabadsága nálunk már tavaly óta bevett szokás” – tette hozzá.

Minél többet az otthonunkban

Az Európai Unió irányelve arra is rávilágít, hogy a rugalmas munkavégzés egyre több élethelyzetben válik szükségessé. „Azokban az esetekben, ahol a munkakör jellege megengedi, érdemes biztosítani a munkatársaknak, hogy otthon is tudjanak dolgozni. Ez ugyanis a járvány óta alapvető dolgozói igénnyé vált. Ügyelni kell azonban arra, hogy ez ne jelentsen túlórákat, hiszen a home office könnyen mehet a pihenés, feltöltődés, családdal együtt töltött minőségi idő kárára” – fejtette ki Végh József.

A szülők számára nemcsak rugalmas munkavégzést, de részmunkaidőt is biztosítania kell a munkáltatónak a magyar törvények szerint a gyermek 4 éves koráig, 3 vagy több gyerek esetén pedig 6 éves koráig. „A szülők számára ideális opció lehet a részmunkaidő, hiszen így több időt tölthetnek gyermekükkel, amellett, hogy munkájukban is kiteljesedhetnek. A K&H-hoz a gyermeknevelési szabadságról visszatért kismamák 29%-a választotta a 4 vagy 6 órás munkaidőt tavaly. Természetesen a nemi egyenrangúságra ez esetben is odafigyelünk, és az édesapák számára is biztosítjuk ezt a lehetőséget” – tette hozzá a szakértő.

Forrás: well.hu

(Borítókép: gettyimages.com)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.