Jó néhány érkező a Sáskánál
Közeleg a megyés labdarúgó bajnokságok hétvégi rajtja is, sőt emellett a Zala Megyei Kupában az alsóbb osztályú csapatok mérkőzhetnek a következő körért.
A megyei futball-start jegyében a Kiskanizsa is vívott előkészületi mérkőzést a legutóbbi hétvégén, a végül mégis a megye kettőben maradó Becsehely ellen játszottak László Roland játékos-edző vezetésével a kiskanizsaiak, akik 4-2-es félidő után 6-3-ra győztek. A megyei I. osztályban a Sáska szombaton 18 órától Csesztregen kezd, immár a néhány távozó mellett jó néhány új arccal is a keretében.
Kiss Gergő (neonzöld szerelésben) húzna el a szélen a becsehelyi védők gyűrűjében
Fotó: Polgár László
Horváth Méh Kiskanizsai Sáskák SE:
Érkezett: Baranyi Adrián (Kadarkút VSK), Béli Krisztián (Sandi SE), Bilák Péter (Letenye SE), Kiss Jácint (Sandi SE), Pesti Attila (Murakeresztúr SE), Turi Dániel (Znet Telekom Becsehely SE), Zsiborás Gábor (FC Nagykaniza U17-U19)
Távozott: Dolmáynos Márk (Lenti TE), Póka Bence (Nagykanizsa-Bagola VSE)
P.L.
A rovat további hírei: Sport
Karos Tourja következik
2023. szep. 22. 19:10Lényegében már pénteken kezdetét vette és egészen vasárnap késő délutánig tart Zalakaroson a 16. Mapei Tour de Zalakaros 2023 bringás programkavalkádja.
Sikeres rajt a vízipólósoknál
2023. szep. 20. 15:09Dupla fordulóval és dupla győzelemmel kezdett a Kanizsa Vízilabda Sport Egyesület az OB II-ben. A tömbösített fordulónak a kanizsai uszoda adott otthont. A házigazdák a Balaton VK és a PTE-PEAC csapatát múlták felül.
Mentálisan jól áthidalták
2023. szep. 19. 19:26A női labdarúgó NB II Nyugati csoportjának harmadik fordulójában a Paksi SE otthonában nyert 3-2-re az FC Nagykanizsa együttese.
Fordulatos meccsen győztek a női kézisek
2023. szep. 19. 18:03Megszerezte idénybéli első győzelmét a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata. Surman István tanítványai a DKKA U21-es gárdáját múlták felül vasárnap a Tungsram-csarnokban.
Nem sikerült a hazai bemutatkozás
2023. szep. 19. 14:19A Nagykanizsai Futsal Club NB II-es futsal-együttese a bajnokság második fordulójában a múlt szezonban szintén felsőházas UTE Futsalt fogadta és a félidei 1-1-es állás után kapott ki a lila-fehérektől.
Elkezdte a szezont a SZKES Tánccsoport
2023. szep. 18. 18:45A nyitás kapcsán egy utcatánc-bemutatóval készültek a fiatalok pénteken az Ady utcában. A produkciók gyakorlása mellett az is fontos cél volt, hogy minél többen csatlakozzanak a formációkhoz.
Örült hajrában veszített pontot a férfi kézilabdacsapat
2023. szep. 18. 18:31Csalló Ádám együttese szombaton délután a NEKA U21-es gárdáját fogadta az Arénában. Fél perccel mérkőzés vége előtt még a hazaiaknál volt az előny, azonban az utolsó támadás során egy kanizsai játékost láttak szabálytalannak a játékvezetők, az ellenakció végén pedig időntúli hetest harcoltak ki az akadémisták, amit be is dobtak. A végeredmény így 30-30 lett.