Jogsi nélkül, önkényesen elvett autóval hajtott a beton szelvénykőnek egy 17 éves fiú

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2022. augusztus 8-án 16 óra 50 perckor érkezett bejelentés, amely szerint Petőhenye vonalában a vasúti pálya mentén egy gépkocsi van az árokban.

A helyszínekre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 17 éves zalaszentiváni fiatal közlekedett egy személyautóval a 7328-as számú út irányába a földúton, melynek során a vasúti átjáró előtt elvesztette uralmát a járműve felett és az átjáró előtt, menetiránya szerinti jobb oldali beton szelvénykőnek ütközött neki.

A rendőrök a fiatalkorút előállították a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra, ahol jármű önkényes elvétele bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták, és engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt eljárást indítottak ellene – közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Borítókép és fotó: police.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.