Közös társasjátékozásra invitálta a 10 és 18 év közötti fiatalokat a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ

facebook megosztás

 Az intézmény udvarán tartott program során a résztvevők számos új játékot próbálhattak ki, miközben egymással is jobban megismerkedhettek.

A szociális létesítmény minden évben igyekszik prevenciós céllal programokat szervezni a gyerekeknek. A legkisebbeket egy játszótéren várják, valamint a strandon kézműves foglalkozással készülnek számukra, a kiskamasz és kamasz korosztályt pedig a társasjátékok színes világával szeretnék megismertetni.

– Rengeteg társasjátékkal és szabadidős játékkal rendelkezik intézményünk, ezért úgy gondoltuk, hogy hasznos időeltöltés lenne, hogyha ezt kihasználnánk és a gyermekek érdekében ezt közkinccsé tennénk. Alapvetően ez az intézményünknek, kollégáinknak a célja, hogy érdekes programokkal és hasznos, egy kicsit a kütyüktől való elvonásképpen olyan programokat szervezzünk, ami sokaknak talán kicsit régimódi lehet, de azt gondolom, hogy ez mind hasznos. Kicsit közösségformáló és kiváló szabadidőeltöltés a fiatalok számára – nyilatkozta Mészáros Adrienn, a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője.

Blaskovics Eszter örömmel vett részt a programon, mivel számára is fontos, hogy új embereket ismerjen meg.

– Szerintem ez közösségépítő program mindenképpen, mert új embereket lehet megismerni. Nagyon kedvesek, mindenki, úgyhogy jól érzem magam nagyon – árulta el Blaskovics Eszter.

Mészáros Adrienntől megtudtuk, hogy amennyiben a részvevő fiatalok igénylik, akkor a jövőben több, a maihoz hasonló társasjáték napot rendeznek.

K.T.
 
(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.