Mesékkel és játékos formában készülhettek fel a gyerekek a tanévre

facebook megosztás

Játékos tanévkezdésre invitálta az óvodásokat és a kisiskolásokat a Mesebőrönd alapítója, Tamásné Deme Boglárka. A pedagógus a kreatív történetek és a népi játékok segítségével teszi könnyebbé a picik alkalmazkodását az új környezethez és emberekhez.

A tanévkezdéshez illeszkedő népmesékkel készült a foglalkozást vezető pedagógus a résztvevőknek. A „Hétéves gyermek” című történetből, majd a „Hangyák hálája” című meséből a gyerekek megtanulhatták, hogy apró lépésenként is el lehet érni a céljaikat.

– A mai foglalkozásra mesékkel készültem és ehhez kapcsolódó játékokkal, elsősorban népi játékokkal, népdalokkal. Olyan meséket választottam, amik segíthetik a gyerekeket ebben az élethelyzetben, – ami valljuk be nem mindig egyszerű – visszatérni a hosszú nyárból az iskolapadba vagy éppen az óvodából átlépni az iskola küszöbét, ami szintén egy nagy mérföldkő a gyerekek életében – mondta el Tamásné Deme Boglárka pedagógus.

Fontos szerepet kaptak a délelőtt során a különböző mondókák és játékok is, amelyek a gyerekek új életszakaszát szimbolizálták. Tamásné Deme Boglárka azt reméli, hogy a foglalkozás megszeretteti a gyerekekkel a mesék világát, valamint az általa alkalmazott mesepedagógiai módszerre a felnőttek is felfigyelnek.

 – Bízom benne, hogy olyan hatása is lesz ennek az alkalomnak, hogy otthon a szülők is folytatják a mesélést, illetve biztatom a pedagóguskollégákat, hogy ne spórolják meg ezt az időt, hiszen nagyon sokat fejlődhetnek általuk a gyerekek, mind értelmileg, mind érzelmileg – tette hozzá Tamásné Deme Boglárka.

A Mesebőrönd következő, nyárzáró rendezvénye – jó idő esetén – egy meseséta lesz pénteken a Csónakázó-tónál.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.