Nyáron is a versenyekre készülnek a SZKES táncosai
Edzőtábort tart a héten a SZKES. A fiatal táncosok most tanulják be azokat a koreográfiákat, amelyeket majd a szezon során a különböző magyar és nemzetközi versenyeken előadnak.
Összesen hat produkciót tanulnak be a fiatalok. A csoportokat életkor szerint osztják el, az óvodásoktól a serdülőkig. A fiatal táncosok nagyon élvezik a közös munkát. Az egyik gyermekcsoport előadása a muffinsütésről szól.
– Nagyon fárasztó és nagyon izzasztó, el szoktunk fáradni, de nagyon jó – árulta el Farkas Fanni a csoport táncosa.
– A nap végére nagyon kifáradunk, - ahogyan Fanni is mondta -, de azért szeretek gyakorolni, mert jó érzés megtanulni a koreográfiákat – vélekedett Cserép Amira.
A gyerekek pénteken szüleiknek is bemutatják a produkciójukat, ám az edzőtábor a csapatépítés mellett főként a versenyekre való felkészülést szolgálja. Szécsényiné Kápolnás Edina, a tánccsoport vezetője már a közelgő megmérettetésekre is fókuszál a táborban.
– Idén is a Magyar Látványtánc Sportszövetségben fogunk versenyezni, ami azt jelenti, hogy lesz március körül egy elődöntő, egy kvalifikáció, ahol eldöntik, hogy „A” vagy „B” kategóriába kerül-e a csapat. Utána lesz az országos bajnokság, és ha onnan továbbjutunk, akkor az Európa-bajnokságon fogunk részt venni – nyilatkozta Szécsényiné Kápolnás Edina, a SZKES Dance Tánccsoport vezetője.
A SZKES edzőtábora pénteken zárul. A koreográfiákból további részleteket láthatnak mai Kommentár nélkül című műsorunkban.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
Idén is bemutatták a legjobb hevesis munkákat
2023. jún. 6. 17:39Kiállítás nyílt a Hevesi Sándor Általános Iskola diákjainak legjobb alkotásaiból az intézmény galériájában. Összesen 436 – különböző technikával – készült képet tekinthetnek meg az érdeklődők.
Sikeres Dömötör László új regénye
2023. jún. 6. 17:24Az író a nagykanizsai Vöröskereszt szociális és jogi munkatársa. A nemrég bemutatott kötet a Hold hősei második része. A szerző célja, az olvasóközönség szórakoztatása mellett, a szervezet munkásságának ismertetése. Az író-olvasó találkozót a Honvéd Kaszinóban tartották.
A modern ember problémáit is boncolgató darabot mutattak be a HEMO-ban
2023. jún. 5. 18:06Új előadással állt pénteken a közönség elé a Honvéd Kaszinó Városi Színpad társulata. A szendvics című művet Kurta Lilla írta, a főszereplője egy pszichológus. A darab a függőségek különböző formáit mutatja be, egy karikatúrán keresztül.
Szakmai napot tartottak a Thúry György Múzeumban
2023. jún. 5. 17:58Eszmecsere, tárlatvezetés és kerekasztal-beszélgetés jellemezte a múzeum szombati programját. Az intézmény és a Zala Megyei Népművészeti Egyesület közösen hozott létre egy szakmai napot, amin a megyeszékhelyi, a kanizsai és a környékbeli szakemberek, népművészek és hagyományőrzők vettek részt.
Idén is megmutatták tehetségüket a BLG-s diákok
2023. jún. 5. 17:57Ezúttal a művészetekben jeleskedtek a batthyánysok. A BLGén elnevezésű kulturális kavalkádnak már több mint 10 éves múltja van, a diákok pénteken álltak a közönség elé.
A mai fiatalok másként ítélik meg Trianont mint a korábbi generációk
2023. jún. 2. 17:34Több megkérdezett fiatal szerint manapság egyre inkább kezd eltűnni a nacionalizmus eszméje, így Trianon tragédiáját is másként látják ők, mint az idősebbek. Az ifjúság ugyan tisztában van vele, hogy mire emlékezik az ország június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, de kevésbé azonosulnak annak üzenetével, mint a 40 feletti réteg.
Díjazták a vármegyei versenyeken kimagaslóan teljesítő diákokat
2023. jún. 2. 17:23A Zala vármegyei tanulmányi versenyek legjobbjait díjazták csütörtök délután a Medgyaszay Házban.A2022/23-as tanévben 11 megmérettetést tartottak a térségben.