Nyáron is a versenyekre készülnek a SZKES táncosai

facebook megosztás

Edzőtábort tart a héten a SZKES. A fiatal táncosok most tanulják be azokat a koreográfiákat, amelyeket majd a szezon során a különböző magyar és nemzetközi versenyeken előadnak.

Összesen hat produkciót tanulnak be a fiatalok. A csoportokat életkor szerint osztják el, az óvodásoktól a serdülőkig. A fiatal táncosok nagyon élvezik a közös munkát. Az egyik gyermekcsoport előadása a muffinsütésről szól.

– Nagyon fárasztó és nagyon izzasztó, el szoktunk fáradni, de nagyon jó – árulta el Farkas Fanni a csoport táncosa.

– A nap végére nagyon kifáradunk, - ahogyan Fanni is mondta -, de azért szeretek gyakorolni, mert jó érzés megtanulni a koreográfiákat – vélekedett Cserép Amira. 

A gyerekek pénteken szüleiknek is bemutatják a produkciójukat, ám az edzőtábor a csapatépítés mellett főként a versenyekre való felkészülést szolgálja. Szécsényiné Kápolnás Edina, a tánccsoport vezetője már a közelgő megmérettetésekre is fókuszál a táborban.

–  Idén is a Magyar Látványtánc Sportszövetségben fogunk versenyezni, ami azt jelenti, hogy lesz március körül egy elődöntő, egy kvalifikáció, ahol eldöntik, hogy „A” vagy „B” kategóriába kerül-e a csapat. Utána lesz az országos bajnokság, és ha onnan továbbjutunk, akkor az Európa-bajnokságon fogunk részt venni – nyilatkozta Szécsényiné Kápolnás Edina, a SZKES Dance Tánccsoport vezetője.

A SZKES edzőtábora pénteken zárul. A koreográfiákból további részleteket láthatnak mai Kommentár nélkül című műsorunkban.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.