Péntektől jönnek a Perseidák, de látni csak keveset fogunk a telihold miatt
Augusztus 12-13. között tömegesen érik el bolygónk felsőlégkörét a Perseidák hullócsillagai, azonban a telihold miatt csak a legfényesebb meteorokat láthatjuk majd.
A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 13-án hajnali 3 órakor várható, de már csütörtök estétől érdemes az eget kémlelni - mondta el az MTI-nek Szabó Olivér Norton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló csillagásza csütörtökön.
Mivel fényes lesz a Hold, kevesebb hullócsillagot észlelhetünk idén, azonban, ha olyan helyet keresünk, ahol a fényszennyezés kicsi, még telihold mellett is sokkal több hullócsillagot fedezhetünk fel, mint akár egy holdmentes városi égen.
Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy kisvárosban nézünk fel az égre óránként 8-10, a sötét, vidéki égbolton óránként 30-40, míg a fővárosban csupán 1-2 hullócsillagot láthatunk majd - tette hozzá.
A csillagász magyarázata szerint a hullócsillagok fényességét két tulajdonság befolyásolja: a porszemek mérete és a Földhöz viszonyított sebességük. Mivel a Föld forgása során a bolygó hajnali oldala belefordul a porfelhőbe, az esti az ellenkező irányba halad. Ennek következtében jóval több hullócsillagot láthatunk, ha az éjszaka második felét választjuk megfigyelésre.
A Perseidák, csakúgy, mint minden hullócsillagraj, mikrometeoroidok sokaságából áll, s még a legnagyobbak is csupán mákszemnyiek. Ezek a mikrometeoroidok többnyire üstökösökből származnak. Az üstökösök a Nap közelébe érve erős aktivitást mutatnak, felszínükről gázok (kóma) és por (csóva) válik le, ez okozza látványos megjelenésüket. Ilyen üstökös 109P/Swift-Tuttle üstökös is, ami a Perseida meteorraj szülőégitestje. Erről az üstökösről származik a por, ami szebbnél szebb színes felvillanásokat okoz augusztus közepén éjjel az égen.
A csillaghullás időszakához igazodik Az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű programsorozat is, amelynek során augusztus 14-ig országszerte több mint 80 helyszínen várják csillagászati bemutatókkal amatőr és hivatásos csillagászok az érdeklődőket.
A bemutatók helyszíneiről és a programokról az esemény Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/events/557319309274074?ref=newsfeed), valamint az MCSE honlapján és a https://www.google.com/maps/d/u/0/edit?mid=1aNAkTjcY5FVRBHmaFpZCplE-CzXj-aQ&usp=sharing interaktiv térképen tájékozódhatnak az érdeklődők.
MTI
(Borítókép: Egy hét a csillagok alatt/facebook.com)
A rovat további hírei: Színes
Ivartalanítás - életmentő lehet
2023. szep. 22. 15:00Az ingyenes ivartalanítási akcióra hívják fel a gazdák figyelmét a szakemberek. A rászorulók számára ez a lehetőség folyamatosan adott. A megkérdezett állatorvos hangsúlyozta: a kinti és a benti macskák esetében is ajánlott elvégeztetni a beavatkozást.
Szeptember az Idiopátiás Tüdőfibrózis Hónapja – Ritka, de sokakat érintő tüdőbetegség
2023. szep. 22. 11:50Szeptemberben tartják az IPF, azaz az Idiopátiás Tüdőfibrózis Hónapot. De mi az az IPF? Miben változik egy beteg élete a megszokotthoz képest? Hogyan élik meg betegségüket a betegek? Mit üzennek betegtársaiknak és az őket kezelő orvosoknak?
Ami az egyik beteget gyógyítja, a másiknak árthat - A krónikus vesebetegség kezelésének különbségei
2023. szep. 21. 10:40A vesebetegség, majd az ennek következtében kialakuló veseelégtelenség kapcsán a legtöbb ember egyből összerezzen és a vesék leállására gondol. Pedig a krónikus vesebetegségnek több fázisa van, melyek közül a legvégső stádiumban kell attól tartani, hogy veséink teljesen felmondják a szolgálatot. Szerencsére a korai stádiumokban, egy időben felismert vesebetegségnél az egészségromlás lelassítható, sőt esetenként szinte meg is állítható.
Virágok közt a lakótelepen…
2023. szep. 20. 16:20Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket a Zemplén Győző utca 1/A alatt lévő 10 emeletes lakóház környezetére. Mint írta, önkéntes munkával ápolja, szépíti két lakó a ház elejét, megérdemelnék, hogy bent legyenek az újságban. A várost járva több hasonló épületet is láthatunk, de engedve a kérésnek, megnéztük a ház elejét, és egy kis időre, ahogy mondani szokták, ott ragadtunk.
Céklás, kurkumás, spenótos dödölle és libanoni pörkölt
2023. szep. 20. 16:16Első alkalommal vett részt a dödöllefesztiválon Lukács Norbert a segítőivel, a letenyei Kránicz Árpáddal, és a lányával, Alexandrával. A háromtagú, Lordok Háza elnevezésű csapat a dödölle hagyományos ízvilágát különleges színekkel és formákkal próbálta kiegészíteni.
Szép és engedelmes ebek
2023. szep. 20. 14:48Hobbikutya-kiállítást és engedelmességi versenyt tartottak Kiskanizsán. Az ebek és gazdáik 4 kategóriában mérhették össze a megszerzett tudásukat. Sokan neveztek a városból és környékéről, de határon túli résztvevője is volt a kihívásnak.
A kvagga kagyló balatoni elterjedésének oka, hogy jól tud alkalmazkodni a táplálékszegény környezethez
2023. szep. 20. 10:40A téli időszak (8 Celsius-fok alatti vízhőmérséklet) túlélése szempontjából alapvető az állatok energiaraktárainak feltöltése, ezért táplálékszegény környezetben a kvagga kagylónak az a képessége, hogy az anyagcsere-folyamatait át tudja állítani, előnyt jelent a vándorkagylóval szemben.