Tovább folytatódik a kenyér jelentős drágulása

Pár héten belül több mint ezer forintba fog kerülni egy kiló kenyér. Domborai Anett elmondta, hogy az elmúlt évben a kenyérhez szükséges alapanyagok a háromszorosára drágultak, és a lisztnél még augusztusban is lesz emelkedés. A pékségvezető szerint az energiaárak növekedésével a legolcsóbb kenyér ára is eléri az ezer forintot, ez pedig teljesen átalakíthatja a fogyasztói szokásokat.

Év eleje óta az áraikba másfélszeres emelkedést építettek be ebben a kanizsai pékségben, viszont a kiadásaikat tekintve jóval többet kellene. Domborai Anett úgy fogalmazott, hogy az ezerforintos kenyér már átlépi a lélektani határt az embereknél, viszont elkerülhetetlen a drágulás. A szakember szerint a pékségeknek változtatniuk kell a kínálatukon és minél jobb minőségű alapélelmiszereket – zsemléket, kifliket, kenyereket – árulniuk.

– Mi azt az irányt választottuk, hogy lecsökkentjük a termékeink körét és azokat a termékeinket, amiket eddig plusz termékként készítettünk – nagy szeretettel csináltuk, tehát a pitéktől elkezdve a leveles péksütikig, változatosan, nagyon szerettük ezeket a termékeket készíteni – eljött az a pont, hogy nem éri meg ennyire szerteágazó kínálattal és ilyen magas alapanyagár-igényes termékekkel előrukkolni – nyilatkozta Domborai Anett, a Pékkuckó tulajdonosa.

Domborai Anett azt tapasztalja, hogy a vásárlók egyelőre alkalmazkodnak az árváltozásokhoz, de az már egyértelműen látszik, hogy a több napig fogyasztható termékeket részesítik előnyben.

– Ugye Magyarországon az volt eddig, hogy a kenyér az 200 forint, és ha már 220, akkor húha. De az emberek kidobták a kenyereiket, mert minden nap vettek kenyeret és az minden nap a kukában landolt. Tehát ez kell, hogy megváltozzon azáltal, hogy ötször vagy hatszor annyit fizetünk egy kenyérért, de akkor azt szeretnénk is tovább fogyasztani, muszáj, hogy tovább fogyasszuk, nem lehet most már úgy kidobálni a kenyereket, mint eddig – tette hozzá Domborai Anett.

Egy kiló kézműves kenyér ára már most meghaladja az 1200-1300 forintot, a szupermarketekben átlagosan 800-900 forintért lehet kenyeret venni. Domborai Anett bővebben beszél a témáról mai Napi Kanizsa című műsorunkban.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)