640 millió forintot nyert a városvezetés pályázata a Teleki utca és a Platán sor vízvezeték hálózatának felújítására

 

Ahogy azzal már mi is foglalkoztunk, az érintett szakaszon rendszeresek a csőtérések, a Vízmű szakemberei szerint csak a csere nyújthat hosszú távú megoldást. A kivitelezéshez 290 millió forint önrészt kell biztosítania az önkormányzatnak, a tervek szerint beruházási hitelből. Ennek elfogadásáról jövő csütörtökön dönthetnek a frakciók.

Ma tartottak sajtótájékoztatót a fejlesztésről a területileg érintett önkormányzati képviselők. A Platán soron mintegy 1000 méteres szakaszon helyeznének el új vezetékeket és bekötéseket, valamint a tűzcsapokat is cserélnék.

– Itt 50-60 év feletti, főleg öntöttvas és Terni csövek vannak a földben. Ezek felett eljárt az idő. Nagy a terhelése, felülről súly is éri. S ezek élettartama már lejárt. Ezért szükséges a cseréje –mondta el stábunknak Bodó László, az ÉVE önkormányzati képviselője.

A Platán soron több mint 50 éves a Teleki utcán 100 éves ívóvízvezetékek működnek jelenleg, rengeteg hibával. Már a legutóbbi közgyűlésen is vitát hozott az önrész kérdése. Berta Krisztián elmondta: a csőtéréseknek nincs politikai hovatartozása, így bízik abban, hogy egyhangúlag fogják támogatni a képviselők a beruházást.

–  A közgyűlés előtt kaptuk a hírt, hogy nyertünk 640 millió forintot erre a pályázatra. Ehhez kell hozzáraknunk 290 millió forint önrészt, nagyjából. Amit, ha a közgyűlés elfogad, akkor jelen állás szerint beruházási, fejlesztési hitelből valósítanánk meg a jövő évi költségvetésben. Bízom abban, bár most a szóbeli előterjesztést a Fidesz-frakció nem kívánta támogatni, bízom abban, hogy jövő héten, amikor papíralapon is ott lesznek előttük a számok feketén fehéren, akkor támogatni fogják ők is –tudtuk meg Berta Krisztiántól, az ÉVE önkormányzati képviselőjétől.

A terveket az Aquaprofit készítette, a kivitelezésért pedig a Szabadics Zrt. felelhet. A munkák 2023 elején indulhatnak, és még abban az évben el is készülne a projekt. A saját forrás kérdését nehezítheti, hogy az önkormányzatnak számolnia kell azzal, hogy az energiaválság 2023-ban is tart.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)