Albumbemutatóval egybekötött kiállítás megnyitó a Plakát Házban

facebook megosztás

Bemutatták a Kotnyek István képeiből készült legújabb albumot, valamint megnyitották a festőművész tárlatát a Magyar Plakát Házban. Az alkotó a festészetén keresztül a digitális világ az ember és a természet kapcsolatát jeleníti meg.

A művészeti album Kotnyek István öt évtizedes festőművészeti karrierjét foglalja össze 155 oldalon, különböző tanulmányokkal kiegészítve. A kötetben 133 alkotás kapott helyet, amelyekből többet a kanizsai kiállításon is megtekinthetnek az érdeklődők.

– Kotnyek István nagyon sokoldalú művész, mint fotóművészt is jegyzik, de ez az album kifejezetten festőművészként mutatja be. Kostyál László, Szemadám György és Péntek Imre tanulmányai is megjelentek ebben a művészeti albumban és természetesen maguk a festmények – fogalmazott Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója.

A kiállítást Tóth Csaba, festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe. A Munkácsy-díjas alkotóra nagy hatást tettek pályatársa képeire, amelyek szerinte egy, a XXI. században kulcsfontosságú kérdésre is keresik a választ.

–Egy gondolati festő, minden műve mögött egy nagyon mély tartalmas világnézet, világszemlélet érhető tetten. Az ő gondolatisága jelen pillanatan az egyik legaktuálisabb problémát feszegeti, amit az okostelefon hozott a mindennapokba. Ez azt jelenti, hogy ez a digitális univerzum, amelyik bármelyik pillanatban elérhető, leválthatja-e azt az univerzumot, amiben élünk – vélekedett Tóth Csaba festőművész.

A most kiállított képek év végéig megtekintők a Magyar Plakát Házban.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.