Bizonyos feltételekhez kötött az állami tűzifaprogramban való részvétel
10 köbméternyi téli tüzelőanyagot lehet vásárolni az állami tűzifaprogram részeként, egységes áron. Megyénkben a Zalaerdő Zrt. biztosítja a lakosság számára a tűzifát.
Ez nem egy szociális célú program, hanem az energiaválság okozta problémák enyhítését szolgálja – magyarázta Kreiner Roland, a Zalaerdő Zrt. termelési igazgatója. A részvétel személyi és tárgyi feltételekhez kötött.
– Elsősorban azok a személyek tudnak részt venni ebben a maximált árú tűzifavásárlásban, akik állandó vagy ideiglenes, érvényes magyar lakcímkártyával rendelkeznek. A programban 10 köbméternyi téli tüzelőanyagot lehet vásárolni a meghirdetett áron. Ami fontos tudnivaló még, hogy a 10 köbméterbe beletartozik a 2022. május 1. óta vásárolt faanyagmennyiség is. Tehát, ha valaki már vásárolt ebben az időintervallumban 10 köbmétert, ő már nem jogosult erre a kedvezményes tűzifavásárlásra – nyulatkoztal Kreiner Roland, a Zalaerdő Zrt. termelési igazgatója.
A kemény lombos fa ára bruttó 30 ezer forint erdei köbméterenként, a lágy lombos pedig bruttó 19 ezer forint, szintén erdei köbméterenként.
– A faanyagról azt kell tudni, hogy hengeres, erdei tűzifáról beszélünk, melynek a hossza 1 méter vagy annak a többszöröse, tehát 1-2-3 méter jellemző itt a zalai térségben – tette hozzá Kreiner Roland.
A Zalaerdő Zrt. felkészült erre az időszakra, az érdeklődők a cég honlapján minden információt megtalálnak, de a kijelölt értékesítési pontokon is felvilágosítják a lakosságot. Kreiner Roland továbbá hangsúlyozta: fontos tudnivaló, hogy a kedvezményes ár nem tartalmazza a szállítási költségeket, arról a lakosságnak kell gondoskodnia.
V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Térségi hírek
2,4 milliárd forintból megvalósult új rendezvényközpontot adtak át Veszprémben
2023. szep. 25. 07:05A rendezvényközpont központi elemeként az 1906-ban épült piarista gimnázium tornatermét építették át. Ebben kapott helyet a színházterem. Egy másik épületben a legkisebbek szórakoztatására szolgáló játszóházat alakítottak ki, és szintén külön épületben kapott helyet a kiállítótér, valamint a kávézó.
Az Év Digitális Faluja: Bödeháza, Csatár és Zalaszentiván is a díjazottak közt
2023. szep. 22. 08:12A vajdasági Bácsfeketehegy lett az Innovatív települési környezet, Csemő a Fenntartható épített és természeti környezet, Csatár az Innovatív társadalmi és közösségi jólét, Bükkszentkereszt pedig az Innovatív gazdasági ökoszisztéma kategória díjazottja. A különdíjasok Zalaszentiván, Arló, Bödeháza és Sajószöged.
Megtalálták az egykori egerszegi vár északnyugati bástyájának maradványait
2023. szep. 21. 09:25Megtalálták az egykori egerszegi vár északnyugati bástyájának maradványait. A 17. századi leletegyüttesre a tervezett mérlegház és parkoló területén végzett ásatás során bukkantak rá.
Tompos Márton: Illegális szemétlerakatnak használják a zajdai laktanyát
2023. szep. 20. 09:25Tompos Márton hónapok óta kutatja és mutatja be, hogy Zala megyében hogyan tárolnak több helyen is veszélyesen, illegálisan és környezetszennyezően több száz tonnányi gumiabroncsot. Mostani videójából kiderül, hogy nem csak gumikat, hanem mindenféle más hulladékot is tárolnak a zajdai laktanya területén.
Kilencven éve gyógyítanak Hévízen
2023. szep. 20. 06:00Fennállásának kilencvenedik évfordulóját ünnepelte a MH Egészségügyi Központ Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet. A hévízi ünnepségen felavatták az intézet első épületét tervező, Kaplonyi László mérnök százados emléktábláját.
Együtt ünnepelt a szepetneki evangélikus közösség
2023. szep. 18. 18:24Hálaadó istentiszteletre hívta a szepetneki közösség tagjait pénteken az evangélikus egyházközség. A helyi templom, annak környezete és a mellette lévő gyülekezeti ház az elmúlt pár év során folyamatos fejlesztéseken esett át, ezúttal utóbbi létesítmény energetikai korszerűsítése valósult meg.
Elkezdődött a cukorrépa-feldolgozási kampány Kaposváron
2023. szep. 18. 11:50Az egyetlen magyarországi cukorgyár partnerei a tavalyinál 60 százalékkal nagyobb területen, 13 651 hektáron vetettek cukorrépát a gyár ellátásához, a kedvező időjárásnak köszönhetően a termés döntő része átlagos, vagy jó minősítésű, a mennyisége meghaladja a 60 tonnát hektáronként.