Bűnmegelőzési programot tartottak Magyarszerdahelyen

facebook megosztás

Bűnmegelőzési programot tartottak Magyarszerdahelyen vasárnap. A délutánt főként a gyermekeknek szánták, akiket interaktív előadással és bűnmegelőzési oktatással próbálták tanítani az elővigyázatosságra saját maguk és értékeik védelmében.

Az eseményen nagy szerepet kapott az online térben való bűntett és annak megelőzése, amely különösen érintheti a mai generációt. A program egy pályázatnak köszönhetően jött létre, amelyet a környező Zalaszentbalázs településsel nyertek el.  

– Tulajdonképpen vannak ebben a pályázatban kötelezően megvalósítandó és illetve szabadon választható témák vannak. A mai bűnmegelőzési esemény az egy, a kötelezően megvalósítandók közül, tavaly pedig a közlekedésbiztonsági rendezvényünk zajlott le – nyilatkozta Marczin György, Magyarszerdahely polgármestere.

A pályázat ,,A helyi identitás és a kohézió erősítése” címet viselte, amit a szerdahelyiek csak ,,Összekovácsolódunk” -nak hívnak. Régen elterjedt volt pincebetörés, termény és színesfém lopás, ma már a digitális eszközök körüli bűntettek a gyakoribbak.

– Elmész egy szórakozóhelyre és akkor mit történik? - Valahogy meg kéne szerezni azt a telefont. De hát Te nem adod, mert fogod éjjel nappal. Ekkor jön a beetetés, hogy akkor igyunk egy pohár ilyet, egy pohár olyat. Itt szeretném mindenkinek a figyelmét felhívni, hogy csak bontatlan, zárt üvegből iszunk! De valahogyan mindig belekerül valami abba az italba, majd a szenvedő delikvens felébred jó pár óra múlva, aki nem tudja, hogy berúgott, ellopták, elvesztette, szégyenli magát és természetesen nincs meg a telefon – emelte ki Tislér Zoltán, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság főtörzszászlósa.

Tislér Zoltán hozzátette, az internet használóknak kiemelten fontos a tudatosság, hiszen nagyon sok pénzlopás és más jellegű, személyiségi jogokat sértő bűncselekmény történik, a nem megfelelő elővigyázatosság miatt.

SZ.ZS.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.