Csaknem 140 alkotó pályázott a Quasimodo költőversenyre

facebook megosztás

Százharmincnyolc alkotó több mint kétszáz verssel indul a Quasimodo költőversenyen, Balatonfüreden. Az idén harminc esztendős fesztiválon koncertet ad Ferenczi György és a Rackajam, szimpóziumot tartanak Kisfaludy Sándor költőről és lesz olasz kerti parti is - tájékoztatta az MTI-t a rendezvény főszervezője.    

Cserép László elmondta, hogy százharmincnyolc alkotó több mint kétszáz verse pályázik a Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny fődíjáért a szeptember 15. és 17. között zajló fesztiválon.     

Hozzátette: bemutatkozik a Tempevölgy és az Országút című folyóirat, koncertet ad a preparált zongorák kedvelője, Mario Mariani olasz zongoraművész, zeneszerző, a rendezvény zárásaként pedig olasz kerti partin vehetnek részt a látogatók.     Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit.     

A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo nemzetközi költőversenyt, amelyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják. Mások mellett díjazott volt már Faludy György, Határ Győző, Orbán Ottó, Czigány György, Gergely Ágnes, Gömöri György, Zalán Tibor, Szálinger Balázs, Marno János és Tóth Krisztina is a költőverseny harminc éve alatt.

MTI

(Borítókép: balatonfured.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.