Elhozta Győrből a 3 pontot az FC Nagykanizsa
Szoros mérkőzésen, 2-1-es győzelmet aratott Győrben az FC Nagykanizsa. Gombos Zsolt tanítványai az első félidő közepén hátrányba kerültek az ETO Akadémia ellen, ám Lőrincz Bence még az első félidőben egalizált, majd a második játékrészben tizenegyesből is bevette a 10 emberrel küzdő zöld-fehérek kapuját.
Kemény csatát ígért kanizsai szempontból a győri mérkőzés, hiszen a harmadosztályban második évüket töltő akadémisták több nagycsapat orra alá is borsot törtek az elmúlt időszakban. Az első komolyabb lehetőség a vendégek előtt adódott, Szabó Partik szabadrúgását viszont hárította Ruisz Barnabás majd nem sokkal később kettejük párharcából ismét a hálóőr került ki győztesen. A győriek támadásai magukban hordozták a veszélyt és a 28. percben Hanzli Péter révén a hazaiak meg is szerezték a vezetést. Sokáig nem örülhettek a zöld-fehérek, mivel egy durva szabálytalanság miatt Kovács Gábor Péter játékvezető kiállította Tóth Rajmundot, így a győriek alig félóra után emberhátrányba kerültek. Emberelőnyben a kanizsaiak hamar átvették a mérkőzés irányítását és Bencze Szilárd mélységi indítását követően Lőrincz Bence góljával az első félidő utolsó másodperceiben
A fordulást követően a kanizsai fölény megmaradt, a fordítást jelentő találat azonban nem akcióból, hanem büntetőből született. A 61. percben Tullner Péter akasztotta Lőrinczet a tizenhatoson belül A tizenegyest a sértett váltotta gólra. A vendégek nem álltak le, Kondor Kristóf azonban hiába talált a kapuba, a gólt les miatt nem adták meg. A hajrára is maradt még lehetőség, a csereként beálló János Norbert szabadrúgásból veszélyeztetett majd ő találta el a kapufát is, Kovács György pedig akcióból növelhette volna a különbséget.A kihagyott helyzetek a mérkőzés utolsó momentumaiban majdnem megbosszulták magukat, Hajagos Tamás azonban védte Lacza Alex próbálkozását, így 2-1-re győzött a nagykanizsai csapat.
Gombos Zsolt kemény küzdelmet várt a találkozót megelőzően és a sejtése be is igazolódott, így még értékesebbnek érzi a három pontot.
– Ez egy nagyon jó csapat, technikásak, gyorsak, agresszívek, úgyhogy nagyon fontos volt és nagyon örülök ennek a győzelemnek. Jó úton vagyunk, az első félidőben, amikor rúgták a gólt, előtte volt egy olyan szakasz, amikor nagyon nyomtak és átjöttek rajtunk. Ennek gól is lett a vége, de aztán rendeztük a sorainkat és a 45. percben, a lehető legjobb pillanatban sikerült egy gólt elérni – értékelte a mérkőzést Gombos Zsolt, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.
A győriek spanyol vezetőedzője stábunknak elárulta, minden mérkőzésre egy állomásként tekint, hogy játékosait eljuttassa az NB II-es nagycsapatba, ennek ellenére némileg csalódott, mert úgy érezte, hogy együttese a kiállításig jól teljesített.
– Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz. Nagyon jól játszottunk 30 percig, azután viszont mindenen kellett változtatnunk, mert kaptuk a piros lapot. Szerintem ez volt a kulcs – nyilatkozta Antonio Munoz, az ETO Akadémia trénere.
Győzelmével az FC Nagykanizsa feljött a tabella negyedik helyére. Kovalovszki Mátéék ellenfele szerdán a listavezető Veszprém lesz, a két csapatot mindössze három pont választja el egymástól.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sport
Vége a gólfesztiválnak, három pont a mumus ellen
2023. okt. 2. 21:28A Mad Dogs-Viadukt SE Futsal NB II-es együttesének korábbi kanizsai látogatásaikor nem volt szűkében rúgott góljainak, ezúttal azonban a Nagykanizsai Futsal Club lelkes, odaadó, helyenként önfeláldozó játékának is köszönhetően 1-0-ra győzött a fővárosiak ellen.
Vereség és elszállt célok
2023. okt. 2. 15:56Nehéz elképzelni, hogy szóba jöhet még a feljutás – fogalmazott Gombos Zsolt a Gárdony elleni vesztes bajnoki után. Az FC Nagykanizsa vasárnap a Fejér vármegyeieknél vendégszerepelt, és bár két góllal is vezetett, végül 5-3-ra kikapott. A szezon előtt a bajnoki címet és a feljutást tűzte ki a vezetés, ez azonban szinte elérhetetlenné vált, hiszen 10 pont lett a lemaradás az első két helyen álló Iváncsától és Szentlőrinctől.
95 éve született az Aranycsapat legendás balhátvédje, a nagykanizsai focicsapat bajnokedzője, Lantos Mihály
2023. okt. 2. 10:40Lantos Mihály a visszavonulását követően Bukovi Márton segítőjeként kétszer volt görög bajnok az Olympiakosszal. A görögországi szezonok után itthon Komlón, Nagykanizsán, Székesfehérváron és Zalaegerszegen dolgozott.
Szünet után vált simává
2023. okt. 1. 15:48A zalakomári, valamint a szepetneki pályán is biztos hazai siker született a „megye egyes” labdarúgó együttesek mérkőzésein, a további dél-zalai együttesek az első ligában kevésbé zártak jó hétvégét.
Szeptember utolsó napján újra Szepetnek - Sáska
2023. szep. 29. 21:14A múlt hétvégi fordulóban a Szepetnek SE, valamint a Kiskanizsai Sáskák SE is győzelemmel hangolt a vármegyei labdarúgó első osztály szeptember 30-án, szombaton 16 órától sorra kerülő Szepi – Sáska szomszédvári rangadójára a Harmat János Sporttelepen.
A vasemberek elitjében Szollár Zsolt
2023. szep. 29. 16:24Olaszországban a legjobb magyar idővel végzett a teljes távú IRONMAN-en Szollár Zsolt. A kanizsai atléta tavaly kivívta annak a lehetőségét, hogy sportága féltávú világbajnokságán is részt vehessen. A finnországi megmérettetésen végül dél-zalai magánszemélyek és cégek támogatásának is köszönhetően bizonyíthatott, ezt követően vágott bele a még nagyobb kihívásnak számító olasz futamba.
Futott a Hevesi
2023. szep. 29. 15:43Általános iskolás diákok lepték el csütörtökön a Mindenki Sportpályáját. A „Fut a Hevesi” egy évtizedes múlttal rendelkező program – ezen a napon az intézmény összes osztályát és tanulóját megmozgatják, egy egészséges versengés részeként.