Évtizedes múltra tekint vissza a valkonyai ludvércjárás

facebook megosztás

11. alkalommal vehettek részt ludvércjáráson az érdeklődők a hétvégén Valkonyán. A program rendkívül népszerű volt, hiszen csaknem 500 érdeklődő érkezett a kistelepülésre. Az eseményt főzőverseny, élő zene, a helyi termelők portékái és a szabadstílusú ludvérctojás hajító bajnokság színesítette.

Ez a nap a lidércekhez hasonlító, gonosz ludvércek elűzését jelképezi Valkonyán. A vidám eseményre 10 főzőcsapat nevezett, és a családokat is számos programmal várták.

Ez egy családi nap alapvetően itt Valkonyán. Az a cél, hogy a falubeliek és a környező településről érkezők jól érezzék magukat. A gyermekeknek nagyon sok programmal is készültünk és emellett most az idei az első év, ahol ízek utcája elnevezéssel egy gasztronómiai programot is hozzá adtunk a rendezvényhez, és ennek keretein belül mi is a saját készítésű termékeinket be tudjuk mutatni az érdeklődőknek. Kóstolási lehetőséget is biztosítunk – mondta el stábunknak Domborai Anett fő szervező.

Elszármazott lakosok is érkeztek a ludvércjárásra.

– Valkonyáról származom, 14 éves koromig itt éltem és ez most már nálunk minden évben szokássá vált, hogy amikor megrendezésre kerül ez az esemény, akkor ellátogatunk ide. Anyuval, párommal, és az unokatestvéremék főznek is. Így ezért megtiszteljük őket egy kis segítséggel, meg a részvételünkkel – árulta el Léránt Zita.

Délután egy intergalaktikus ludvérctojás hajító bajnokságra invitálták a vendégeket. Voltak visszajáró versenyzők, de kezdők is neveztek. Molnár Enikő Jázmin címvédőként idén 8,98 méteres dobással jeleskedett, amivel újra az első helyen zárt.

– 3 kör van, férfiak és nők csoportja külön. Ez egy fatojás, ami nagyjából 4 és fél kilós és azt kell úgy dobni, hogy egyenesen menjen a tojás. És az a lényeg, hogy minél messzebbre menjen. És a tábla jelzi, hogy a tavalyi bajnok meddig dobott – tudtuk meg Molnár Enikő Jázmintól, az előzőévi hajító bajnoktól.

A rendezvényre több mint 500 résztvevő látogatott ki, így a helyiek biztosan elérték céljukat, azaz elűzték a ludvérceket, akik így egy évig biztos nem kísértenek.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.