Fontos győzelmet aratott az FC Nagykanizsa

facebook megosztás

2-0-s győzelemmel zárta az NB III. Nyugati csoportjának hetedik fordulóját vasárnap az FC Nagykanizsa. Gombos Zsolt csapata már a 8. percben előnybe került, és bár a házigazda Kelen SC-nek volt néhány lehetősége, egy tizenegyesgóllal bebiztosította a győzelmet a dél-zalai alakulat.

Az első hat fordulót követően egyetlen pont választotta el a két csapatot a tabellán, a 90 percet a hazai gárda várhatta jobb helyzetből. A találkozót Csepelen rendezték, mivel a Kelen SC pályáját felújítják. Gombos Zsolt vezetőedző az eltiltott Kovalovszkira és a sérült Bélire nem számíthatott alapemberei közül a találkozón. A mérkőzés első lehetőségére a hetedik percig kellett várni, ekkor viszont a nagykanizsaiak megszerezték a vezetést, egy bedobást követően az előre húzódó Kószás Krisztián volt eredményes.A találatot követően a hazaiak nem omlottak össze és mezőnyfölénybe is kerültek. Hajagos Tamásnak kétszer is nagyot kellett védenie, Rétyi lehetőségénél a szerencsén is múlott, hogy nem egyenlített a pályaválasztó. Ezt a 10 perces periódust követően a kanizsaiak többet birtokolták a labdát, de az eredmény nem változott az első félidő végéig. A fordulást követően a vendégek játszottak aktívabban, Szilágyi Adrián fejesénél a keleniek kapusának bravúrra volt szüksége a hárításhoz.

A mérkőzés kulcsmomentuma a 61. percben jött el, amikor Köcse Bence szabálytalanul állította meg Lőrincz Bencét, Kakukk Szabolcs játékvezető pedig tizenegyest ítélt a Nagykanizsának.A labda mögé a sértett állt, aki nem hibázott. A találat megtörte a Kelent, a kanizsaiak ugyan visszavettek a tempóból, de így is tartották előnyüket. A csereként beálló János Norbert közel járt ahhoz, hogy tovább növelje a különbséget, ám emelése elkerülte a kaput. Az eredmény a lefújásig nem változott, így az FC Nagykanizsa megszerezte szezonbéli negyedik győzelmét. Gombos Zsolt szerint játékosai jó teljesítményt nyújtottak és akár korábban is eldönthették volna a mérkőzést. 

– A Puskás Akadémia ellen vívott csata után szerintem mindenkinek hiányérzete volt, úgy jöttünk, hogy mindenképpen szeretnénk nyerni. Nagyon boldog vagyok a játékosokkal együtt, stábbal együtt. Fontos volt a számunkra, azt kértem a srácoktól, hogy agresszívan, keményen, harcosan játszanak, mert ez hiányzik még a játékunkból és úgy gondolom, hogy odatették magukat ilyen téren is. Jól futballoztunk, a ziccereket még mindig nagyobb számban kellene értékesíteni, de fontos volt, hogy ne kapjunk gólt – nyilatkozta Gombos Zsolt, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.

A Kelen SC a második vereségét szenvedte el a szezonban, Bordán Csaba úgy véli, a jó szezonrajt ellenére csapatának még mindig a stabil bennmaradás lehet a célja. A hazaiak vezetőedzője szerint a rutin döntött ezen a találkozón.

– Tudtunk készülni a Nagykanizsából. Egyrészt személyesen is láttam őket a III. Kerület ellen és tudtuk, hogy egy nagyon jó masszív csapat, kifejezetten jó csapatjátékot játszó csapat. Erre készültünk, gyakorlatilag két olyan gólt kaptunk, amire nem tudtunk felkészülni, az oldalbedobás után egy fejes, illetve a kontra. Azt gondolom, hogy összességében egy egálos mérkőzés volt, és az a csapat nyert, aki a helyzeteit jobban kihasználta – értékelte a találkozót Bordán Csaba, a kelenföldiek trénere.

Győzelmével az FC Nagykanizsa fellépett a tabella hatodik helyére, és mindössze két pontra van a második pozíciótól. Kószás Krisztiánék legközelebb vasárnap lépnek pályára, amikor a sereghajtó Zsámbékot fogadják az Olajbányász Stadionban.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.