Katasztrófavédelem: Figyeljünk a régi gáztűzhelyekre

facebook megosztás

Gázszivárgás miatt riasztották a város hivatásos tűzoltóit a mögöttünk hagyott vasárnapon, Nagykanizsán, egy Teleki utcai társasházhoz. Az egység megvizsgálta a házba bemenő gázvezetéket, annak közműaknáját, de rendellenességet nem tapasztaltak. Az egyik lakásba bejutva azonban erős gázszagot éreztek, melyet mérőműszereik is megerősítettek. Mint kiderült, az ingatlanban egy konyhai gáztűzhely hibásodott meg: a gázégők szelepei nem zártak rendesen, és átengedték a gázt. A tűzoltók kiszellőztették az érintett lakást, majd a helyszínt átadták a gázszolgáltató időközben kiérkező szakemberének.

Ez az eset is rávilágít arra, hogy továbbra is vannak olyan háztartások, melyekben még régi gáztűzhelyet használnak az ott élők. Ezek a berendezések ugyan működőképesek, de magukban hordozzák azt a veszélyes szituációt, ami saját testi épségünkön túl ingóságunkat is nem várt bajba sodorhatja.

Egy esetleges konyhai gázszivárgás leggyakrabban a karbantartás hiánya miatt következik be, vagy az elöregedett vezeték, illetve a berendezés műszaki meghibásodásból fakad. Ezen eseteknél fennáll a robbanásveszély, hiszen a levegőbe jutó gáz azzal robbanóképes elegyet képez, és ha van gyújtóforrás, vagy nincs észlelve megfelelő időben a probléma, akkor bekövetkezik a baj.

Alsó robbanási határérték az a koncentráció, amikor a kiszabadult gáz és levegő keveréke már robbanóképes elegyet alkot. A vezetékes földgáz esetén ez az érték körülbelül öt százalék, a propánbutángáz esetén jóval kevesebb, nagyjából másfél százalék. Ez azt jelenti, hogy egy tíz légköbméter űrtartalmú helyiségben már ötszáz liter földgáz, vagy százötven liter propánbutángáz elegendő ahhoz, hogy a robbanásveszély fennálljon.

Ma már csak égésbiztosítóval ellátott gázkészülékeket lehet vásárolni. Ha tehát a tűzhelyen üzemelő gázrózsa lángja elalszik, az égésbiztosító pár pillanat múlva reteszeli a kiáramló gáz útját, megszűnik a gáz légtérbe áramlása. Azonban rengeteg olyan régi készülék van még használatban, amelyik nem rendelkezik ezzel a fontos biztonsági berendezéssel. Ezek üzemeltetése fokozott odafigyelést, kontrollt igényel. A gázüzemű berendezésekben csak pentánálló gumitömítéseket és tömlőket szabad alkalmazni - ezek csak gázszerelvényt árusító szakboltokban vásárolhatók meg, de a legbiztonságosabb, ha minden ilyen esetben szakvizsgával rendelkező szakemberre bízzuk a javítást, beszerzést, cserét! Aki ilyen régi tűzhelyet használ, annak mindenképpen tanácsos évente legalább egyszer, de ha kell, akár többször is átnézeti a berendezést!

Emellett fontos az is, hogy akár vezetékes földgázt, akár propánbutángázt használunk otthonunkban, bizonyos szabályokat be kell tartani. A palackban tárolt propánbutángáz használata kicsit több önállóságot igényel a felhasználó részéről (palackcsere, tárolás, szállítás, tömítettség ellenőrzése), éppen ezért a kockázat is nagyobb. Ha új gázkészüléket tervezünk beüzemelni, vagy régebbi készüléken kell javítási, karbantartási munkát végezni, a munkálatokat minden esetben csak szakképzett szakemberrel végeztessük!

Kerüljük a saját kezűleg végzett gázszerelési munkákat! Kizárólag a propánbutángázzal üzemelő berendezések palackcseréje a kivétel, kellő körültekintéssel ez házilag is elvégezhető. A palackok cseréjénél az eladó minden alkalommal biztosít új tömítést, amit mi magunk is kicserélhetünk, sőt ezt minden alkalommal ki is kell cserélni!

Amennyiben otthonunkban gázszagot érzünk, vagy hallható maga a gázszivárgás, gázömlés, azonnal el kell zárni a gázfőcsapot, vagy a palackszelepet! Áramtalanítsunk a villanyóránál, illetve nyissunk azonnal ablakot! Nyílt lángot soha ne használjunk, ez ugyanis fokozottan tűz- és robbanásveszélyes! A meghibásodásról azonnal tájékoztassuk a gázszolgáltatót, vagy a 112-es segélyhívó szám tárcsázásával kérjük a tűzoltók segítségét!

Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

(Borítókép: Illusztráció/legjava.pro)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.